1 Maninchester....

   Sok olyan helyzet, beidegzodes, reflexio, adodhat egy ember eleteben, amit felcseperedesunk soran, egyszeruen csak ugy, tudat alatt magunkba egettunk, es amelyeket az arra alkalmas pillanatban,  neha onismeretunket is megbuktatva, vedekezes keppen elorantunk.  Ki ne hallott volna mar a “feherkopeny hipertoniarol” amit sokan – vizsgalatok nelkul -gondolati sikon is annyira magukeva tesznek, hogy lassan jegyzett nepbetegsegge valik. Az ettol valo megszabadulasunk eselye pedig, erettebbe valasunkkal, statisztikailag kimutathato modon immar a nullahoz, annak is az abszolut tipusahoz kozelit. De ferfitarsaimnak gyogyirkent mast se emlitsek, mint a rettegett “meteurologust“, akinek hallatan nincs az a fenyes Nap ami az ilyenkor romokban hevero ferfiui onertekeles borus felhoit atlyukassza…
   Bizonyara a gyerekkori traumak, megelt helyzetek juttathatnak ide bennunket. Jol emlekszem meg a kotelezoen adando vedooltasok rendszerere, amikor elsos letemre az injekcios tu hallatan, de legfokepp annak elokerulesere, e sorok jegyzoje is fogocskat rendezett az orvosi asztal korul…Hiaba no, a tulero gyozott  de ha johiszemuen nem tolom le elotte a nadragom – nehezitve az amugy is kilatastalan helyzetemen – a mai napig sem kapnak el!
   Persze ez a tutol felo fobiam lassan, de megszunni latszott. Ehhez kellett a gimnazista let, es az aktualis rendszer altal sugallt felnotte valas hamis kepzete – a sorozas. Mivel mindenki, hozzam hasonloan felelossegteljesen elte meg eletenek eme meghatarozo merfoldkovet, a sulyahoz merten igen komoly rendori biztositast, felvezetest kaptunk, az ehhez dukalo kulonvonattal egyutt.  A begyujtesunk helyszineul szolgalo “barakk-ot”, azaz a varosi muvelodesi hazat hermetikusan lezartak, a katonai eloljarok nyilvanvaloan csak a bezartsag erzet majdani, szamunkra itt elozetesen adagolt hatasat teszteltek… Az adatfelvetelek utan sorba kellett allnunk, es a mar akkor is szarnyukat bontogato, hangosnak latszo klanok egyszeruen kibereltek maguknak az elso helyeket. Az arany kozeputat valasztva foglaltam el  a magamet, de amikor a csinos noverkek felfedtek valodi enjuket, “miszeint hagymas ver lesz az ebed”, hirtelen az elso sorba keveredtem. Taktikat kellett valtanom, hiszen mar nem azonosulhattam az elottem addig allok szellemi megtorpanasaval, azzal, amit magam is hetevesen kepviseltem. Amolyan berepulo pilotava valtam, es ezennel elindultam a felelmeim lekuzdesenek utjan!
   Amugy a sorozasnak volt meg egy bennunket ferfiakat sokaig elkisero mozzanata, amikor “a bizottsag” ele kellett allnunk alkalmi kosztumunkben. Az Adam altal tervezett, femjelzett “borszerkot”,  szerintem az Evat semmi penzert nem valasztando, zart asztal moge bujt ferfiak(?) pontoztak… Sose felejtem el azokat a fejeket, akik ahelyett hogy a szemunkbe neztek volna, -minimum becsukott szajjal -, az “altajon idoztek“. Jomagam el is kuldtem oket oda, igen, Belso-Azsiaba! Aztan ertelmet kaptak az altalunk eleddig cekcualis tulfutottsegukrol sem ismert mondokak, mint peldaul az ”erre csorog a dio, arra meg a mogyoro!”
   Sosem tartoztam a gyogyszergyarak nagy fogyasztoi, tamogatoi koze, mivel inkabb a testunk termeszetes vedekezo kepessegeben hiszek – egy hatarig. De mivel most tobb hatar atlepesere keszultem, jelesul Angliaba, racionalisabban kellett a temat megkozelitenem. Gyermekkorom ota ismert haziorvosunk segitett egy minden korulmenyek kozott bevetheto tablettas vedelem felallitasaban, a leggyakrabban elofordulo nyavalyak majdani kivedesere.
   Hiszen ki ne hallott volna mar olyan elmenybeszamolot a turistak szajabol, akik a nyaralasuk kezdetere csak diszkret tapintatbol nem akartak emlekezni?! Pedig ez a titkolozas a civilizalt orszagokba latogatoknal is fennallhat, amikor egy orszagspecifikus, gasztronomiai kuriozum elfogyasztasat koveto pozitiv elmeny,- negativba fordul at! Mindez annyira hirtelen torhet elo, hogy nem csak a felhotlen nyaralast tudja megpecsetelni itt-ott, hanem az odaig vezeto utat… Marmint a wc-ig! A napi ketszeri odaulesnel pedig mi lehet rosszabb, ha hajnali negytol este hatig, es este hattol hajnali negyig tart!
   Hazigazdamek eppen ezert tobbnyire kakukktojaskent tekintettek ram, mivel sosem tudhattak mikor kostolom meg mar vegre a szallodai konyhaban keszult, nekunk kinalgatott remekeket. Persze ettem en abbol, csak sosem degeszre es foleg nem ures hasra, amolyan csipegetosen, modjaval kostolgatva, mivel biztos pontkent tudtam: az en konyhamban hazai, altalam utanzott izek varnak!
   Egy szo mint szaz, az egeszseg £-os! Magam is csodajara jartam annak, hogy semmifele hianybetegseg, ugymint “zsebkenditisz”, “honvagyandusz” nem kerulgetett, annak ellenere, hogy az ezeket nagy ivben legyozo “leteperin” tablettaimat meg otthon is hagytam, a rosszkedvet “levakarin” pirulakkal egyetemben!
De az igazat megvallva nem is nagyon hianyoztak, mivel a szalloda mindennapjai szamomra folyamatosan szolgaltattak az intravenas feltoltodest, a masfajta hozzaallas generalta – keptelenebbnel keptelenebb – helyzeteket, melyeknek a megelesen tul – egyfajta hozomanykent – makk egeszseges maradhattam. A folytonossagot biztositva, a sokszinu vendegkor pedig dugohuzas nelkul valt a pezsges garanciajava, a tulajdonosok es a kiszolgalo szemelyzet teremtette – mindent a vendegert – hozzaallasban, millioben, allando humorba agyazottan.
   Azok a gyakori periodusok sem szamitottak ettol elteroeknek, amikor a nagyfonok-asszony nelkul maradtunk. Amig o es ferje nyaralasra forditotta a megtermelt extra profitot, mi mindnyajan tudtuk feladatainkat. En ilyenkor ketlakiva valtam, mert a spanielek csak velem tudtak vigasztalodni  tavolletuk ideje alatt – bar nekem azert lettek volna egyeb otleteim.
   A szallodaban altalaban olyan munkalatokhoz fogtam ilyenkor, melyeket kifejezetten ezekre az alkalmakra tartogattam, es negy orankent abba tudtam hagyni. Nem az unalomba fulladas, hanem a kutyak miatt! Konkretan a balterem futesenek hatasfokjavitasat vegeztem, nemi asztaloskodassal fuszerezve, javitva ezzel a terem felfuteskori hoaramlasi tulajdonsagait. A cel erdekeben tele voltam otletekkel, hova-tovabb elektromos szerszamokkal, amelyek nelkul dolgozni lehet, csak ma mar nem erdemes!
   Egy ilyen alkalomkor, epp a porgesbol kivont routert tettem le kierdemelt pihenojet megkezdeni, amikor a munka idejen meg hasznalt, es fixen allo tavtartoja belazult. Mielott az teljesen kieshetett volna, reflexbol odakaptam, es a vele egyutt tovabbcsuszo kezemen ertelmet nyert a gep nevenek magyar forditasa. A nalunk ujjmarokent ismert keszuleknek ettol kezdve akar en is lehettem volna a nevadoja…!   
   Igazabol, “az egy pillanatra besotetedesen tul” semmit nem ereztem, avagy talan megis! Azt a szervatultetest, melynek eredmenyekent a szivem eredeti helyerol, bal kezem kozepso ujjaba vandorolt. Mire tekintetemmel vegigkovettem az egesz folyamatot, a “piros festek” mar javaban sirt – helyettem! Erdekes modon, azonnal el is felejtettem az addig hasznalt angolt, foleg azt, hogy hol vagyok, mert a gondolkodasom abban a szent szurasban magyarra valtott!  Majd  felkialtasomat kovetoen, izes beszedre…
   A nagytermet eppen akkor atszelo recepciosunkat is hiaba lattam meg  – nyilvan o engem hamarabb – mert segitsegnyujtas helyett, inkabb menekulore fogta! Lehetett itt aztan lengyel orvostan hallgato is a szallodaban, – nyari munkat vallalva – ha az elsodleges elsosegelyt megiscsak magamnak kellett megadnom! Tudtam, a legnehezebb feladat sajat magam felmosasa lett volna, igy az odavezeto ut vekony mezsgyejen egyensulyozva probaltam nem odaerni! Ugy-amennyire ellattam magam, gyorsan lefedve a serult reszt, – ne is lassam – es mely levegovetelekkel parhuzamosan  inkabb lelkivilagom kenegeteset vegeztem, amit – utolag bevallhatok – porsche lett! Nyilvan azert, mert a magam es a ferfiakra amugy jellemzo, panikkal atitatott fantazialasnak koszonhetoen olyan helyekre juthattam el, ahova meg nem szerettem volna. Igyhat rovid utvonaltervezes utan ugy dontottem, inkabb meglatogatom a Trafford Hospitalt, mihamarabb onkent, semmint kesobb, – tudtomon kivul!
    Gyalog mentem, mert azon tul, hogy csak jo fel oras setara volt a korhaz, legalabb a kozlekedesre figyeltem, es ez elnyomta egyebiranyu gondolataimat. Megerkezve, hiaba is kerestem volna a magyar szemnek megszokott korhaz kepet, epulet komplexumot, teljesen mas fogadott. Emberibb. Mire kiigazodtam a jelolesrendszeren, es megkerestem az ugyeletet, mar javaban  este volt, majd helyet foglaltam az eloterben.
   Nem voltam egyedul. Folyamatosan jottek a balszerencses napot kifogok, az ellatasra szorulo elesettek – valoszinuleg toressel, de feltunt, hozzam elteroen, valamennyien kiserovel. Latva mindenkin a fajdalom elviselesenek emberi , szemelyre szabott egyedi praktikait, az az erzesem tamadt, a tobbieknek mintha jobban fajna! Mert amig ok tobbnyire magukkal voltak elfoglalva es uveges tekintetukkel, osszeszoritott fogakkal leginkabb mereven maguk ele neztek, nekem volt idom rajuk! Attol meg plane nem kellett tartanom, hogy osszeutkozzon a tekintetunk!
    Lassan mar ott tartottam, “ na jol van akkor, en megyek is vissza dolgomra…” mert nincs nekem semmi bajom! Hasonlokat utoljara az otthoni fogorvosi varoteremben uldogelve ereztem, annyival kiegeszitve, hogy ott a masokra valo ranezes, tenyleg alapbol tilos! Ha ez megis valamiert megtortenik, akkor utolag ne csodalkozzon rajta senki, ha a masik fel rogton feljogositva erzi magat, hogy megelozve fogorvosat, hirtelen szerzett aldozatanak nyissa ki szajat, hogy aztan berakott ujjaval kotoraszva mutathassa be a meg meglevo odvasakat…!
      Ramneztek! Egy kek ruhaba oltozott korhazi alkalmazott – holgy -vallalta fel vegre a szemkontaktust, aki a szukseges adatfelveteleken tul, az ujjamat is atkototte – mar nagyon ideje volt – es kedvesen, immar hivatalosan is varolistara tett. Eredmenyekent tovabb uldogelhettem a jellegeben semmit sem valtozott varoban.
   Sebesulesunknek megfeleloen szamitogepes skatulyaba kerultunk, melyeket feldolgozva jottek kesobb majd elenk -nevunkon szolitva-  a problemankat megoldo orvosok. Az idokozben normalizalodott pulzusszamomat csak az emelte meg, hogy belegondoltam a nevem majdani visszahallasaba, angol kiejtesebe! “Lehet, mar szolitottak is, csak nekem fel sem tunt?” Amikor a kovetkezo paciens felolvasott nevet hallottam – es senki sem vallalta fel sajatjanak- hirtelen felalltam, es mint akit igy hivnak mentem el a kezeloorvossal addig a pontig, ahonnan meg volt visszaut! Azaz ellenorizni lehetett a “felrehallasomat”, a varolistan  levo szemelyeket. Egy kis nevbetuzest kovetoen megnyugtattak, ez itt Anglia, az en idom meg nem jott el!
   A varoteremben levo futoszoveg – immar unalmamban olvasva – amugy folyamatosan informalt minden betevedot, a korhaz, es a beteg kotelessegeirol. E szerint harom oran belul kellett ellatniuk, amibe – utolag bevallhatom  -, meg boven belefertem.
Egy pakisztani orvoshoz kerultem, aki vegre ellatta a bajom(!), es megnyugtatott az ujjpercemet illetoen. A magyar egeszsegugyrol valo beszelgetes utan, pedig egy akkora tetanust nyomott belem, aminek hatoanyagaval egesz eletem vegeig gazdalkodhatok majd! Frissen, szakszeruen bekotott ujjamat egnek emelve pedig ugy neztem ki, mintha mast sem akarnek mutatni, mint azt a jol bevalt, mindenhol ertett “nemzetkozi egyezmenyes jelet”!
   Ennyire zsufolt nap utan, tertem vissza a lakasra, ahol a kutyak szo szerint nekem estek, szamonkerve az elmaradt 5 orai vacsorajukat – este fel nyolckor. Mivel mar megszolalni sem volt kedvem, egyszeruen csak beintettem nekik – az ujjammal!  Hatasosnak bizonyulhatott, mert  kesobb minduntalan elnezest akartak kerni meggondolatlan viselkedesukert, megbocsatasommal kieroszakolva tolem az elmaradhatatlan esti jatekot…

    A termeszet ujfent bokezu volt akkor, amikor az alap genetikankra, tulajdonsagokat, jellemzoket osztogatott, mar ha eppen nem szorzas vagy kivonas lett e muvelet vege. Azt, hogy az egyenek szintjen igy megjeleno jellegzetessegek mennyire vetithetok ki hatvanyozottan egy nemzet teljes egeszere, es egyaltalan, ezaltal mennyire valnak az adott orszag velt vagy valos jellemzojeve, nem ertekelnem tul! De ha szemelyes tapasztalasaimat, elmenyeimet hazai onismerettel, amolyan “magyar vaganysaggal” vegyitettem, akkor erdekes, elgondolkodtato helyzetek adodtak.
   Mar az elso, soha nem feledheto repulos kiutazasomkor tetten erhetoek voltak a kulonbsegek. Termeszetesen a nyelviekre (is) gondolok, mert honfitarsaim, az ereszkedes tulelese, es a “nehogy man a szomszedom megelozzon leszallaskor…” felett erzett “diadalittas aggodalomtol” es latens versenyhelyzettol vezerelve majd mindenki kikapcsolta a biztonsagi ovet, es nyomban taskavadaszatba kezdtek – persze, mondanom sem kell, javaban gurultunk meg(!) a leszallopalyan. Az addig semleges, velunk egyutt utazo angolok ereiben – latva a sietos “homo hungaricusokat” – tovabb hult a ver, amit a stewardesseknel kialakult magas vernyomas sem kompenzalt. Pedig tenyleg aranyosak, tetszetosek voltak – mindaddig! Mire elmutogattak szegenyek az ilyenkor betartandot, mar javaban alltunk,- marmint a gep… Ha valakiben felmerulne a kerdes, vajon hanyadikkent szallhattam le eme kis kozjatek utan, elarulom, boven dobogos voltam!  
   A sorbanallas amugy nem angol talalmany. Ausztriaban is volt szerencsem ezt megtapasztalni, bar itt a szerencse inkabb maganak a helyzet megoldasahoz kellett, ami a lehetetlen elkepzelesehez volt koszonheto!
   Ha mar egy jo ruhaert is erdemes celba venni a “sogorokat”, az arkulonbsegek okan, hat biz mi megceloztuk! Ahogy azt a csotores elkerulesere, a piszoarral is megtettuk, az egyik bevasarlo kozpontban, igy immar sokkal  konnyedebben beszelgethettunk unokatestveremmel, varva a harmadik bennlevot. Eppen a folyosoi falat tamasztjuk egyensulyunk megtartasa vegett, mikor mogenk allt egy ferfi. Magas ivu beszelgetes nem volt kozottunk, addigi elmenyeink rovid szalagcimei kerultek szoba, mint peldaul a: – “mennyit engedtek a felebol” , “avagy te is lattad azt a mellesleg osztrak macat…?”  A mogottunk leparkolt ferfival pedig ugy voltunk, ha hallgatozni akar, hat tegye. Biztosan erdekelte, mert egy tapodtat sem mozdult. Amikor mar kezdett feszelyezni bennunket a jelenlete, egyre tobbszor neztunk ra. Eleinte ugy tunt nem zavarja, de aztan hathatott a szemmel veres, mert egyre izgatottabb lett. Kesobb sajatos koreografiat vitt bele addigi mozdulatlansagaba, ami amolyan “felvideki szoruloshoz” hasonlitott! A verejtekezeset sem ertettuk igazan, ahogyan a vorosbe hajlo fejet sem. Aztan egy hirtelen jott sejtesemnek – “mi van ha o azt hiszi…” – koszonhetoen elarultam, a mi sorunk nem a wc-re var… Meg ki sem tettem mondatom vegere a pontot, mire osszeszoritott fogai kozul valami erthetetlen mormolas hagyta el az addigra inkabb remegosse valo hangkepzo szerveit – mi koszonomnek veltuk – , majd meg bekapcsolt blokkolasgatlojaval egyszeruen, de annal gyorsabban tunt el a latomezonkbol…Talalgattuk is, vajon a perisztaltika gyozott?    
   Barmerre is jartam itt, akar a bevasarlasaimat, hivatalos dolgaimat intezve, a sorbanallassal -mint kidobott ido – minduntalan szamolnom kellett. Eleinte furcsa volt az allokepessegem ilyeten tesztelese, de az ugyentezes intimitasa, szemelyessege boven megerte ezt. A varakozo ugyfelek szamara jelzett vegso tartozkodasi vonalat pedig mindenki, mindenkor zokszo nelkul betartotta, amolyan intelligencia tesztnek is felfoghato volt az egesz. Majd szolitottak bennunket. “Next please…”
   Ilyenkor vegyes erzelmekkel gondoltam vissza mindazon megkopott allami vallalati elmenyeimre, amikor meg a havi keresetek kifizetese nyilvanos volt, de legfokepp keves! Es zommel a hazi penztarhoz kothetok. Emlekszem, az alairashoz keszulodest, annak esetleges buntetojogi kovetkezmenyeit, megfontolasat, a dolgozok reszerol mindig megelozte egy kis ideig tarto hezitalas, amit alcakent, gyors kemkedesre, memorizalasra hasznaltak fel. Ilyenkor koppintottak le, a fizetesi jegyzekben korulottuk, egy-ugyanazon lapon levok, netan vezetoik kereseti adatait. Erre kulon iparag epult, a “ki mit latott-hallott halozat” onkenteseibol!  Mindig akadt kiserom nekem is, de azok valahogy jobban oregedtek! Ilyenkor tobben, a penztarosno jol hallhatoan hangsulyozott penzszamolasara figyeltek csak oda, aztan, mielott az tullendulhetett volna egy ponton, rendszerint belefolytottam a szot…!
   Nem ugy, mint abba a kedves postai alkalmazottba, akinek veleszuletett kivancsisaga bizonyara meghatarozhatta palyaorientaciojat is! Egy sima csekkfeladas napi rutinnak tuno muveletei mellett, jutott ideje a hovatartozasom felol is erdeklodni, amit abszolute nem tolakodoan tett meg. Beszelgetni keztunk. Noha a fel postat nem akarta felajanlani, de a telefonkartyak kinalta lehetosegeket feletteb favorizalta – nekem. Reszben ennek is koszonhettem, hogy megszabadultam  a “magyar roaming” kinalta, elegge arcpirito szamlak tovabbi keletkezesetol, es ahhoz kepest nevetseges aron, viszont megdobbentoen tisztan tudtam beszelni az otthoniakkal. Ez a kezdetek kezdetere volt jellemzo, a kesobbiekben egyeb, az itteni szamitastechnika altal kinalt – igen szerteagazo – lehetosegekkel eltem.
   A  hetvegeimet, kivaltkepp a szombati napra eso, tobbnyire esos szabadnapjaimat csaszkalassal, amolyan feltoltodes szeru celzattal toltottem el, arra gondolva, mi lesz, “ ha en ezt a klubban egyszer elmeselem…?! “  Hogy a mesem is hosszu legyen, rendszerint gyaloglassal kezdtem, es mivel ez a sport itt annyira nem nepszeru -kiveve ha a kutya szuksegletei kenyszeritik ki ezt a mindig raero gazditol- szabad volt a palya, akarom irni, a jarda! Ha netan megis kutya setaltatta gazdival talalkoztam, rendszerint jo elore felrealltam, amit a negylabu ugyanugy megkoszont, mint a vele egyutt mosolygo es szinten megallo setaltatott.
   Mivel azert az esetek nagy szazalekaban, tobbnyire egyeduli gyalogoskent koptattam az egyebkent, lehetosegkent masoknak is fennallo jardat, talcan kinaltam fel magam, a GPS-el nem rendelkezo autosoknak. Jottek is rendesen, valahogy mindegyik “utinformistat” latott bennem! Foleg az elejen volt ez erdekes, amikor meg magam sem tudtam hol jarok, nemhogy a kocsiban ulok… “De a vak vezet vilagtalant” mondas is ertelmet nyert, amikor igaz messzebbrol, de jol lathatoan vettem eszre azt a feher botos bacsit, aki neha “atkolbaszolt” az en haladasi savomba, azaz inkabb velem szembe jott mint a mellettem levoben. Hiaba, az angliai gyalogosok – miert is ne – szinten a balos kozlekedest alkalmazzak. Az oreg ur, a “lassan jarj, tovabb elsz” elvnek megfeleloen, folyamatosan  imbolyogva haladt, mint aki maga sem tudja merre menjen igazan, de valojaban az elotte levo akadalyokat kereste. Finoman  tapogatozott, es ha valami szokatlant erzekelt a botjaval, azt kikerulve haladt tovabb. Volt is mit. Hiszen az ut ezen szakaszat, a jardat hatalmas platanfak szabdaltak, es neheziteskent pont az altala is hasznalt savba estek. Magamban fogadasokat is kotottem, melyiknek fog nekimenni, de a faknak azert nem drukkoltam! Ellenben azon nyomban sietosebbre vettem a lepteimet, amikor latom am, megelegelve a vele szembe meno fak hadat, egyszeruen lelepett. Eloszor a fure, majd a padka fele veve az iranyt, az ut tuloldalat pecezte ki uticeljakent! Mar a padka szelen egyensulyozott, mint valami koteltancos, mikozben arra gondoltam, ha a botjaval tovabbra is igy tapogatja a nagy semmit, es ettol felbatorodik, konnyeden tovabblep – a kocsik koze! De attol a gondolatomtol sem szabadultam, minel kozelebb erek, annal kozelebbrol latom majd a felkenodeset. Futottam! A vele ellenkezo iranyt legyozte a fele vezeto! A magyar reality-n felnott szememnek pedig furcsa volt az angol autovezetok viselkedese, mert ahogy erzekeltek a helyzetet, rogton megalltak, hamarabb mint odaerhettem, es a meg mindig botjaval kalimpalo uriembernek igy – meg eleteben – felajanlhattam a segitsegemet. Belemkarolt es lassan de biztosan, mikozben teljesen lebenitottuk a fout forgalmat, atkisertem a szemkozti oldalra. Egy duda sem szolalt meg! Nem gyozott halalkodni, es a dicsero szavait – amivel nem fukarkodott -, felajanlottam a magyar nepnek! Lett egy jo napom!
   Amin amugy meglepodtem, tudta, hogy szemben van egy buszmegallo. Valoban volt, nyilvan kiszamolta, kitapogatta a kepessegeivel! Hiaba, ezek letezo kinevelodo adottsagok, es mindaddig mukodnek is, mig hiba nem csuszik a szamitasba. Ahogy annal az egyetemi tanaromnal, aki eloadasait allando, tanarasztal melletti jarkalassal, csukott szemmel tartott meg. De meg hogy! Mielott nekiment volna a falnak, visszafordult, es az atellenes, masik oldalt kisertette – hasonlokeppen…Ez igy ment eveken keresztul! Mignem, a terem nyitott ajtaja, egybe nem esett a csibeszseggel, hovatovabb a tanari asztallal! Persze a teremajto sem magatol nyilott ki, de az sem volt bekalkulalva, hogy a tanar ur elrontja majd a szamolast. A trukkje az egyszeru utem volt. Mar az asztalon, utemhelyesen koppintgatott kezeivel, es amikorra elfogyott az asztal, tudta, hogy hanyat lephet tovabb a falig! Ezt tevesztette el, mert tobbet lepve, kinn talalta magat a folyoson…Akik lattak es hallottak a lepcsohazi visszhangot, rogton fel is jegyeztek! De legfokepp, az addig soha nem latott mereture nyilott szemeket…!
   Az autosok tajekoztatasaba egyebkent egeszen jol belejottem. Sokfele jartam, megtanultam a fobb utak neveit, es ha netan felretajekoztattam volna oket, tudtam, a sziget miatt messzire nem juthatnak…

   Lett terkepem, es aztan kiprobaltam a “beszelo zsebet” is! Hiaba, a ferj minden technikai kutyukre kaphato volt, mi tobb vevo, es amint megjelent valami egetvero ujdonsag, azzal en elobb utobb talalkoztam – naluk. Kaptam is toluk egy navigacios rendszerrel tuningolt telefont, es gondoltam, kiprobalom azt bevasarlas kozben. “Voltak azert hianyossagai, mert a tejfolt magamnak kellett felfedeznem a Tesco polcain, tobbszori utvonal ujraterveztetes utan, es ezen meg Schwarzenegger hangja sem segitett!“ De az ismeretlen utcak elott jol jott a megszolalo zseb, es tobbnyire helyretett a kovetendo utvonalat illetoen. Ha pedig tetszett a hely, mast se mondtunk: “ I`ll be back!”
   Kedvencem megis a Manchesteri metro lett. Egyeduli erdekessegkent csak a fold felett kozlekedett, neha magasvasuti magassagokba emelkedve, de a gyors, nagy tavolsagok lekuzdesehez idealis volt. A jegy nelkuli utazast itt nem probaltam – azert ez is a korral jar -, ambar voltam olyan jaraton, hogy az ellenorok latvanya majd uresse tette a kocsikat.
Bezzeg otthon, elofordult az ilyesmi! Eppen egy evfolyamtalalkozora szolo meghivoval, a regi szep idok leporolt, eme tisztes alkalomra ujbol eloasott emlekeivel a fejemben erkeztem meg a Szegedi-Nagyallomasra, vonattal. A kilencvenes evek kozepere mar boven emelkedesnek indultak a villamosjegyek(is), igy az idokozben Budapestrol megerkezett csoporttarsammal egyutt, a legnagyobb nyugalommal szalltunk fel a villanyosra – termeszetesen jegy nelkul. A Boldogasszony sugaruton, a nevadorol atszallt jokedvunkkel, vegig egymast szivattuk, – hangosan – az “itt van az ellenor” szoveggel, de ennek az lett az eredmenye, mikor mar tenylegesen ott allt, akkor sem hittuk el – az igazinak! Pedig o rogton atvette az iranyitast, szot kert, annak ellenere, hogy mi nem adtuk meg neki! A tobbi jegy nelkul utazo lassan fellelegzett. Ugy voltak vele, amig velunk foglalkozik, nem foglalkozik veluk, de csendben azert elkezdodott a helyezkedes – az ajtoknal sancolas, a lepcsokon ujkori honfoglalas.          
   En az ellenor tobbedszeri felszolitasara probaltam azert menteni a menthetot, es elohuztam azt a feltve orzott villamosjegyemet, amit a legvegsokre, es foleg az ilyen kiveteles helyzetekre tartogattam! Jelzem a gyujtok mar-mar muzeumi darabkent tartottak szamon a nalam levo hasonlokat, mivel arra meg 8 Ft.-ot nyomtattak! Ez vegleg kiverte a biztositekot. Foleg ugy, hogy nem is lyukasztottam ki! Ezutan maradek ketsegunk is elszallt az ellenor humorerzeke felol, a gyors diagnozist, a kiabalo EKG gorbejebol, az egyre erosebben izzo fejbol, es a benne forgolodo ket szembol vontuk le! Igy azutan felalltunk, es ketfele valva az amugy dugig tomott villamos ajtajai fele indultunk. Megallo az nem jott, igy a lelkes ellenor eloszor meg hezitalt, melyikonket valassza, de a haverom mellett dontott! Egyeduli jo donteset, tovabbi rosszakkal tetezte meg, mivel annak borkabatjaba kapaszkodva, nemhogy visszahuzni nem tudta, hanem mint selyem sal a szelben, magatehetetlenul lobogott utana vegig, a villamosajto fele vezeto vegelethatatlan uton. Az idokozben megkerult megalloba is hasonloan szalltak le, es a ket fejnyi kulonbseg ellenere is bizott onmagaban, mert folyamatosan rendorert fohaszkodott! A masik vaganyon erkezo villamos ablakaibol a tomeg amugy egykent biztositott bennunket a tamogatasarol, es otleteket adtak a folytatast illetoen. Nem eltunk vissza testi folenyunkkel, inkabb az atletikaival, igy egy kis futas utan a “ Dugo teren” pihentunk meg. A Napsugar aruhaz elotti folyoson korzozva pedig ott folytattuk, ahol nemreg abbahagytuk: egymas ujboli ugratasaval, “az itt van az ellenor” felkialtasokkal! Eppen mondom is neki a legujabbat, hogy itt van mogottunk, mire nagy nehezen vette a faradtsagot, hogy visszanezzen! Nem kellett volna! Ha van olyan amikor ket szerelmes par egymas szemebe reved, akkor konnyebben el tudja kepzelni az olvasom is, milyen az amikor ket haragos, es egymasnak tartozo… Egyszeruen magunk sem hittuk el, hogy ez megtortenhet,  es letezhet az ellenori torzsfejlodesnek egy olyan kiugro valfaja, akik hivatasukat olyan fokon, es hevvel vegzik, mint a szoban forgo – szemu!
   Szerintem ennyi ev tavlatabol, a hataskori tullepest vegzo ellenornek, elete portfoliojanak rendezgetese kozben meg biztosan eszebe jutunk, netan velunk almodik, es almabol az “itt vannak!; rendorok!; fogjak meg!“ belso szivhangokra felriadva, meg mindig elonti a – remelem mar csak a megnyugvas, hogy mindez csak egy rosszul kivitelezett valosag volt!   
   Az ido kereket a jelenbe forditva vissza, a mostansag aktualis jegyvasarlasaimhoz vezeto elhatarozast  lezartnak tekintem, de ehhez kellettek a regmulttal kapcsolatos elmeny-toredekek, “hu-mor-zsak”! Es valljuk be, nem futok mar olyan jol!
Eppen a fentiek miatt is, sokadik kedvenc metros utazasomhoz keszulodven, – a szokasos Manchester belvarosi szemlegeltetesemhez -, az  elso dolgom a jegyautomatahoz vezetett. Tudtam, hogy apropenz nelkul jottem el, de arra gondoltam, a papirpenzt is valto geppel nem lehet majd bajom.  Lett! Ahogy masnak is. Igy a frissen erkezokben, minden poruljart, potencialis, ket labon jaro, mozgo penzvaltot latott. En is odamentem egy parhoz, de a legnagyobb sajnalatukra sem tudtak segiteni, pedig akartak. Aztan talaltam egy csaladot, akik noha nem tudtak felvaltani az 5£-osomat, de rameroltettek a jegy 3 Fontjat, hogy fogadjam el! Kellemetlenul ereztem magam, mert mennel inkabb probaltam visszautasitani az effele cseret, ok annal jobban eroskodtek! A ferj szerint, vegyem ugy, hogy meghivott egy sorre! Elfogadtam! Ambar sebtiben en is visszahivhattam volna ot egy  meg dragabb sorre, a papirpenzem odaadasaval…Hiaba, itt igy nezne ki egy virtualis sorozes!
   Es latva a jo nagy atlag kozlekedesi szokasait, moraljat, az ajtocsukodas elott, beszallaskor elfelejtettem tolongani, meg akkor sem, ha az en helycsinalasom eredmenyekent vagy ot ujabb hely teremtodott volna…Elviseltem, – no eleinte nem ment konyen – ha az orrom elott csukodott be az ajto, mert az elottem levok kenyelmesen, egymasra vigyazva szalltak fel, es tudtak, mindjart itt a kovetkezo jarat. Egyszoval szocializalodtam. Csendben, eszrevetlenul valtam reszeseve annak a kulturalt kozlekedesi rendszernek, aminek az emberi reszet csak magunkon kerhetjuk szamon, es amelyben egyre jobb volt utasnak lenni! Mert valahol el kell kezdeni, es ha mar mas elkezdte, a legkevesebb, hogy alkalmazkodunk hozza!  

   Az elet nagy kerdesei, sokszor csak kimondatlanul, cselekveseinkbe “irodottan” jelennek meg. Tobbnyire a pillanat heveben formalodnak, amolyan tudat alatt, es ha az bennunk is motoszkal egy darabig, csak szemelyisegunket befolyasoljak – valamilyen iranyba. De mi van ha kimondjuk, netan meg a valaszt sem sajnaljuk ra? Az aztan a kuriozum, es a testi-lelki felszabadulasunk katarzisa, meg ha az egy pillanatig is tart! Igy tortenetbe ontve pedig orokke!
    Mindig is tudtam, az elet egy nagy “igazsagoszto“! Van akinek – helyzetebol adodoan – csak modjaval csepegteti a szerumot, es van akire razudul az egesz – amugy intravenasan – de az “i” betu nelkul eloknek is eljon egyszer…Arra meg vegkepp nem gondoltam, hogy egy artatlannak tuno butorvasarlas, es az automatikusan hozza kapcsolodo “herce-hurca” ekkora melyenszanto igazsagokat szakit majd ki, a projektben resztvevo harom ferfi, jelesul a ferj, Shrek, es jomagam lelkebol!
    Minden bajok forrasa, a fogyasztoi tarsadalmak egyik iratlan szabalyszerusegebol volt eredeztetheto, no meg az ezt eletben tarto, es neha kiszamithatatlan G pontbol, amit a nok utan egyszeruen csak igy hivnak: “shoppinG”!
   Labbuszos csaszkalasaim soran, magam is tobbszor lattam, a szallitok erkezeseig utcara kirakott, kidobasra iteltetett, teljesen ujszerunek hato butorokat, melyek folott a csaladi statarium itelkezhetett! A vadirat szukszavusaga szerint, a “trendisegnek” estek aldozatul.
A meg hibatlan, immar a szabadlevegon lelegzo lakberendezesi targyak lelkivilagat az a  maskeppen gondolkodas sem enyhitette, amivel ellenpoluskent en minden kacatomhoz ragaszkodom. Nyilvan az emlekeim, es a hozza vezeto ut okan!
    Megtudtam, hogy itt Angliaban legalabb ot evente illik ujra cserelni a butorokat -is, mert ugye nem csak a szinek valtoznak, hanem vele egyutt a formak! Es milyen igaz lehetne ez a hazassagra, foleg amikor amolyan negativ hozomanykent, a lila kod felszallasa utan, marad nekunk egy Bernathegyi Boriskank!
    A hotelba szamolatlan erkeztek a reklamkiadvanyok, szorolapok, ahogyan az ujsagok is. Szamtalan muris helyzet adodott viszont abbol, ahogyan a “postas mazsola” eloszor meg allva, rutinbol, a megszokott helyen kereste a fobejarati ajto bedobonyilasat – majd miutan megtalalta, nem hitt a szemenek… (A rutinos rokak eppen ezert csongettek be.) Miutan sokszor percekig, szinte  hasonfekvo pozban, csusztatgatta at az erkezett kuldemenyeket belulre, addigra mindig feltunt valakinek a szemelyzetbol. “ Je, mar megint itt van a negykezlab postas!“ Mire befejezte, altalaban kinyitottuk az ajtot…
    A levelek szortirozasat tobbnyire a fonokasszony vegezte, igazabol sokat nem pepecselt veluk, “ez mind szemet” felkialtassal dobta ki oket a kukaba. Csak igy fordulhatott elo, “talan az alapos valogatasnak koszonhetoen“, hogy egy-ket hivatalos level nem erkezett meg…Ellenben szaporodtak a butorkatalogusok!  
   Ha valaki – kiutazasom elott – tolem erdeklodott volna, hogy valojaban ki is az a Laura Ashley, nyilvanvaloan visszakerdezek:  ebedre vagy vacsorara? De kinn elve annyival azert arnyaltabb lett az ebbeli ismeretanyagom, hogy el tudtam igazodni az itteni sznoberian. Legfokepp azokon a neveken, akik mint gyarto: a hasonszoru darabokat osszehasonlitva tobbszoroset kerhettek el a termekukert cserebe, a nev marketing erejenek hasznalata es a hozza jaro korites altal, es mint vasarlo: akinek lelki megnyugvast ad pl. az aktualis butor egyedisege, es kielegulest az erte kifizetendo jelentos ellenertek.
   Furcsamod, csak az nem ertesult a majdani butorvasarlasrol aki nem lakott itt a szallodaban, de erre sem eskudnek meg! Lassan mindent, es mindenkit athatott az a fajta izgatottsag, amit ma mar csak a “szuz lany erezhet a naszelyszakajan” – vagy mar az se…  Mi mindnyajan butorvasarlasi lazban egtunk, koszonhetoen a folyamatosan felenk csepegtetett hireknek. A szoba lecentizese utani meretre gyartasrol eppugy tudtunk, mint a varva vart kiszallitas pontos datumarol. Szo se rola, mint egy Ferrarinal, jol megvarakoztattak a jovobeli tulajdonosokat!  
   Titokban nem lehetett tartani a megerkezest sem, hiszen a nagy teherauto rakomanyanak tisztes sulyat adta az utca nepenek is szolo feliratozas. En ugy tudtam, a hazukhoz valo kiszallitas resze a koltsegeknek, ami teljes kicsomagolassal, tetthelyre beallitassal parosul majd, de valamiert nem igy tortent. A fodarabot, a ruhasszekrenyt visszahoztak a szallodaba…
   Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, senki sem merte szobahozni a mierteket, foleg az elozmenyek utan, de teoriakat azert gyartottunk! Ahogy telt mult az ido, lassan kiderultek a butorvasarlas okozta csendszunetek, “ne szolj hozzamok”, lelki karcolatok, mert miutan a feledes homalyaba merultek, a fonokasszony az en segitsegemet kerte. Erdekes mod, a ferj megkerulesevel tette mindezt, ambar nem ez volt az egyeduli eset, hogy tudtam a masik fel allasfoglalasarol is – jelen esetben ki akart maradni az egeszbol! Ugyanis amikor a szallitok megtudtak, hogy hova kellene felvinniuk a szekrenyt, a gondolattol is servet, az elkepzelestol plane trombozist kaptak, es azonnal nemet mondtak. A ferj pedig egyutterzoen ervelt a servek, es a felesege ellen azzal,hogy megtamogatta a szallitok viszakozasat. Mert szerinte sem lehet oda felvinni, sot be sem ferne oda!
    Meg mielott palcat tortem volna egyik es a masik velemenye folott, en mindig annak hittem amit lattam. Es most azt lattam, hogy az elottem levo becsomagolt szekreny hullampapirjan, fejjel lefele, egy 80-as szam van. Mint netto suly! A fonokasszony annyira akart segedkezni a butora megforditasaban, hogy minduntalan rossz helyre allt. Nyilvan feltette! Meg jo, hogy el tudtam kuldeni a kritikus pillanatokban, es nem borult ra, de egyedul, szepen megforditottam. Hiaba, a valltomeseimnek most hasznat vettem! Aztan kicsomagoltam, es hogy konnyitsek a sulyan, lecsupaszitottam, majd elokeszitettem a szallitashoz.
    Addigra a ferj is belatta, a lakasra szallitasban – mint sofor –  muszaj lesz besegitenie, es a recepcios kollega – mint masodik fogd meg legeny – jott meg cipekedni,- no nem onszantabol. “Shrek”, a maga bo 100 kilojaval, kaphato volt minden ilyen feladatra, csak amig az addigi eles beveteseinken, – helytallva o az egyik vegen – mar patakokka duzzasztotta homlokan az izzadtsag csermelyeit, es extra levego utan kapkodott, addig en kiszaradva, lattatva a fizikumbeli kulonbozosegeket, altalaban dalra, de legfokepp futyoreszesre fakadtam…
   Az angliara oly jellemzo “semi detached houses“-ok, ( tarsashazak ) jellemzoen 40-60 evesek. Mentesek mindenfajta hivalkodottsagtol, kivulrol semmi nem arulja el a bennuk lakok tarsadalmi helyzetet, mivel a cipeszek legnagyobb oromere “egy kaptafara keszultek”. Leginkabb a celszeruseg jellemzi oket, ahova lakoik, munkajuk vegeztevel tobbnyire csak aludni jarnak vissza, es igy csukott szemmel nezve, a feltunoen  kis belmerettel sem foglalkoznak mar… A szabadsagerzetuket nagyban kiboviti viszont a viragos, mindig zoldello kert, ahol az itthoni megszokastol elteroen, a verebek jelentos kisebbsegben vannak. Hiaba, a rigok is a kiszamithato gazda(g)sagra buknak!
   Az elso nehezseget a szuk lepcso jelentette. A rubik kockat megszegyenito butor-forgatasunknak hala, konnyeden fel is jutottunk vele az elso lepcso forduloig, ahonnan nezve mar kozel volt az ajto, kesobbi nehezsegeink forrasa. A korlat is ludas volt benne, mert hiaba voltunk mar az emeleten, az minduntalan kozbe jott…
    Mint abban a viccben is melyben a noi labak beszelgetnek. “Na, – mondja az egyik – ma ismet egymas mellett alszunk majd! Hacsak – szolal meg a masik – nem jon kozbe semmi…”
    Akarhogy is probalkoztunk, lassan magam is kifogytam a kiprobalhato otletekbol de a butor azert sem akart befordulni a szobaba! Ritkan adom fel, de most kenytelen voltam. Sem a butorban nem akartam kart tenni, foleg a korlatot atalakitani, ! A felkert feladatom teljesitese felett erzett hiabavalosagomban, elkeseredesemben, lemertem a szuksegesen hianyzo, eppen nem letezo helyet, ami ird, es mond: 20 mm(!) volt! Ennyi hianyzott volna a boldogsaghoz!
    Fejunket lehorgasztva, boldogtalanul de legfokepp szotlanul autoztunk vissza a szallodaba, kolonckent magunk utan huzva az utanfuton tronolo minden bajok forrasat, a meretre gyartott dragasagot. Vegig meredten bamultunk magunk ele, mikozben mindegyikonk meg volt gyozodve a sajat maga igazarol. A ferj ugye megmondta, en megbizonyosodtam, Shrek pedig elfogadta mindazt, amit mi mondtunk, raadaskent meg servet sem kapott.
    Az egesz kuldetesunk helyzeten a fonokasszony sokatmondo pillantasa sem segitett, csak rontott rajta – latva a harcban elesett vitezek kepet – ahogy visszatertunk  kiindulasi bazisunkra. Es mi, amugy is sokat turo ferfiak, ott helyben megfogalmaztuk mindazt, ami az ok-okozathoz vezetett, azaz “igazsagosztoi” magassagokba emelkedtunk.
    Erdekes mod, a ferj kezdte: Egyik jo baratja elettortenet hozta elo, aki nemreg valt el. Buslakodas helyett vasarolt  egy nagymotort, amely segitsegevel hamarosan visszanyerte hazassag elott szerzett, de legfokepp erzett szabadsagat!   
   “Fiuk” – kezdett bele a monologjaba – es kello hosszusagu hatasszunetet tartott, hogy minimum kivancsiak legyunk a folytatasra: “ahhoz, hogy szabad legyel, nagymotort kell venned!” Shrek is elgondolkodott, majd atveve a szunet figyelemcsigazo hatasat, nagy levegot veve, szinten megszolalt: “ en ezert lettem buzi! ” Aztan mar mindannyian rohogve, magam is hozzatettem sajatomat: ” en meg ezert nem nosultem meg meg !“
Kinunkban felszabadultan nevettunk, es probaltunk fatylat boritani a mogottunk levo sikertelen par  oranak!
    Ezek utan valt erthetove szamomra, miert is hasznalta a ferj felvaltva, parhuzamosan meglevo ket nagymotorjat, es belegondoltam, lehet ebben valami! Hiszen az en Simsonom is mennyire hianyzik mar…?!

    Lassan kezdem megerteni, miert is valhatnak olyan sikeresse es ezaltal jovobe mutatova a falusi turizmust nepszerusito kezdemenyezesek, a tegla es vasbeton-hegemoniajabol, a varosi mormogasbol egy ideig nem kero,  kiszabadulni vagyo resztvevok szamara. Az igazi hajtoerot talan itt is a gyerekek jelentik, a kenyszerbol, avagy onszantukbol urbanizalodott varoslako szulok lelkiismeretenek, akik kilepve egy mestersegesen megkomponalt vilagbol, valami kezzel foghatot, eredetit, termeszetest keresnek. Valami olyat, amit a kornyezet orak sem tudnak mar mindig a helyere tenni. Igy talan egycsapasra megoldodhatnak azok a rejtelyek, ami miatt a “Duna csak a hid alatt folyhat”, a tehen is csak lila szinu lehet, es nem feltetlen kakao jon belole…
    En szerencsesnek mondhatom magam. A gyermekkorom olyan kitorolhetetlen elmenyekkel alapozta meg a termeszethez, annak elovilagahoz tartozo ismereteimet, amelyhez mint belso municio a kesobbiekben is batran nyulhattam, es orszagos avagy azon tulmutato barangolasaim kozepette minduntalan keresni is veltem.
    Kornyekbeli jatszopajtasaimmal annak idejen kihasznaltunk minden, a lakohelyunk korul meglevo, adott, es a maga nemeben egyedulallo termeszeti adottsagot: orokosen  horgasztunk, vadasztunk, madarasztunk. A Korosok szemmel lathato kozelsege, az azt ovezo es kisero tolgyerdok valtozatos vadvilaga, es az ezt magneskent kihasznalo madarvilag nem engedett semmifele pihenest, plane lazitast az orokke izgo-mozgo lelkivilagunknak, felfedezesre ehes, bator  – kivaltkepp csuzlival – habitusunknak.
    Igy utolag visszagondolva, mennyi bontasi engedelyt adtunk ki a megkerdezesunk nelkuli epitkezesek miatti – verebfeszkekre! Es karitativ segitsegkent mennyi elelmiszer segelyt osztottunk ki az atteleles megkonnyitesehez – a szencinegeknek. Mivel a  vadgerlek eloszeretettel feszkeltek bele a teraszunkat borito vadrozsaba, igy en hamarabb ertesulhettem a feszket erinto mindennemu valtozasrol, mint maga, az eppen tavol levo gerle parja. Az mar csak “hab volt a soron”, hogy telente az ozek bejottek a hazakhoz, a nyulak meg majd mindennaposak voltak. Facan is elofordult, de az meg a leveses talba is bemereszkedet…! De mindkozul az az elokertben levo, – eleteert kuzdo – vad meggyfa hasadeka szolgaltatta a legnagyobb elmenyt, amelybe egy tavaszi nagytakaritast kovetoen fulemule koltozott! Aki eleddig csak messzirol, par szaz meterrol, lehalkitottan hallotta ennek a gyonyoruseges madarnak az ariait, csacsogasat, annak elarulom, nekem ugy 5 meterrol sikerult! A napjaban ketszeri fellepest es a visszatapsolasok utani raadast is renduletlenul birta, ellenteben az ebbe lassan belefarado szuleimmel. Amikor mar a friss tavaszi levego plane bekivankozott volna a szobaba, ezerszer is meggondoltak az ablaknyitast. De mi a testveremmel szelloztettunk, es olyankor hamisitatlan madardallal tudtunk majd minden este “alfaba menni” ! Reggel sem tudtuk megelozni dalnokunkat, mert ugyan nem tudjuk mikor aludhatott el utanunk, de mar hajnal negy korul ismetelten torok-koszorulesre ebredhettunk…   
    Magam sem hittem, hogy ezeket az elmenyeket ujbol felelevenithetem, angliai kinntartozkodasom kapcsan. Mar a repulobol kinezve is feltunt, hogy az itteni tajfestok mintha szebb szinu temperakat hasznalnanak, kontrasztosabba teve a konturokat, es vegre visszaadva a gyepnek azt a szint, amit Magyarorszagon csak a fumag dobozan latni!
    Dicseretes, es europai szememmel elgondolkodtato volt szamomra az a fajta tajepiteszeti felfogas, amellyel egy Manchester szintu varos ugy probal elhetove valni lakosai szamara, hogy mindekozben “levegos” tud maradni. Mit hatalmas(?), oriasi parkok(!), zold teruletek szegelyeztek, szabdaltak a lakoteruleteket, meg mielott az egyen sorhazak monotoniaja kerekedett volna felul. Ugyan krikett palyak mindenutt voltak, de gyalogos, kerekparos es lovagolhato osvenyeket, utakat is konnyeden lehetett talalni, tobb oras barangolast garantalva az arra vallalkozoknak – altaluk!
    A szalloda mogotti horizont is specialis volt ebbol a szempontbol. Mit tagadjam, a tetoablakom eleinte rutinszerunek indulo, gepies kitarasa, fokozatosan, egy hosszu percekbe nyulo racsodalkozas elso mozzanatava valt! Olyanna, amitol kesobb egyszeruen visszanyeljuk a szavakat, mert nem talaljuk, es az adott pillanatban neha annyira meseszerunek hat, hogy mar csak a mellettunk allo “csipeseben“ bizhatunk… De ahogy mint minden sokadik, unasig ismetelt elso, izgatott mozdulat, amellyel csomagolasatol szabaditjuk meg addig lathatatlan ajandekunkat, ugy tarult fel az ezerarcu termeszet vetitovaszna, hogy ket hasonlo filmet nem mutatott!
    A szelesvasznu, “mozgo tajkepre” fokuszalva, balrol, gyonyoru kilatas nyilt a Pennines hegysegre, ami telenkent tobbszor be is feheredett.  A “magasra rakott kohanyasok” kozott szlalomozo, lejjebb szallva egyre csak novo repulogepek, eppen a velem szemkozti tavolban levo Manchesteri repuloter kifutopalyajat kerestek, ami szinten figyelemlekoto volt.   De a meghatarozo latvanyelem – kozel szembol, jobbrol – megiscsak az a fas, fuves, cserjes resz volt aminek veget nem ero vegeben ismet lakohazak kezdodtek.
    Ebben a reszben -mint ahogy gyanitom Anglia szerte mindenhol – gazdag madarvilag elt, egy, a turistaknak, raero bameszkodoknak kialaitott madarmegfigyelo osvennyel, lesekkel. Erdekes modon, verebekkel egyaltalan vagy csak elvetve talalkoztam, de feketerigokkal annal inkabb. A tobbi enekesmadar is eloszeretettel lakott a hazak koruli szep, gondozott kertekben, ahova kiulve ha semmi mast nem, de a megfigyelesukre toltott idovel is tobbnyire eltelt a nap.
     Azt rogton eszrevettem, itt minden nagyobbra nott. Bizonyara az onbizalom tette, ami a rovaroknal is tetten erheto volt! Plane a pokoknal, ami a legvaratlanabb elofordulasi helyeiken, ugy mint halotars a paplan alatt, felettebb bizarnak tunt…Az emlekeimben levo, honi siralyokrol is masabb kepet oriztem eddig, az itteniek bizonyara hormon tultengesben szenvedhettek…Oriasokka nottek. Az Ir tengerparton maszkalva pedig ismet elmerenghettem a magyar nyelv gyonyorusegen – meghallvan beszeduket – amiert a hangutanzasuk okan,  egyszeruen csak“siralynak” hivjuk oket.
     Megnyugtatasul kozlom, a gyerekkori csuzlimat, a trendisegnek megfeleloen fenykepezogepre csereltem le, hiszen manapsag sokkal humanusabb azzal lovogetni. Csore toltott allapotaban, amator vadaszkent vartam a vissza nem tero alkalmakat. Az onhibamon kivuli, kicsit hosszura sikeredett vadaszati uborkaszezon utan, kicsit hitetlenkedve is figyeltem fel az elso, majd masodik levegobe hasito madarhangra! Aaaaaa, az nem lehet, hogy itt – de miutan tobbszor hallani veltem, aztan meg egyenesen lattam is! A szallodank kocsiparkolojaba egyszeruen berepult egy pava! Az a meltosagteljes fajta, amely a gyorsabb haladashoz, akkor meg foldon huzott farokkal, allandoan kiszaladt a “blendem” hatosugarabol, hogy aztan egy magaslathoz rohanva – mar nyugodtabban – pozolhasson nekem! Aztan hihetetlen konnyedseggel ugrott fel a keritesre, majd megelegelve a “celebseget”, egyszeruen tovaszallt a szemkozti lakohaz tetejere. Hiaba, no, ha a genjeibe irodott a: “ropulj pava…”!
     Kedvenceim egyike megis a “magpie” lett , ami szemtelensegevel, pimaszsagaval kerult oda! A szarka magyar megfelelojekent, mindenbe beleutotte az orrat, mindent felvett, jatszotta a rettenthetetlent, mikozben kiszemeltjeire valo rarepuleseivel a fraszt probalta rajuk eroltetni. Eleinte engem is kisergettek, foleg amikor a boltba mentem, farol-fara ropkodve, aztan megvartak mig visszafele jovet ismetelten odaertem! Tovabba lattam, ahogy feszkuket epitve, ujjnyi vastagsagu agakat tornek le a szemkozti farol, amit olyankor ejtettek ki eloszeretettel a csorukbol, ha egy gyalogos tevedt arra! Bizonyara surgette oket a szocpol, netan a lakhatasi engedely beszerzese. A farkuk legvaratlanabb idoben torteno felcsapodasaval pedig az okori hajitogepeket utanoztak, tobbnyire magukat ijesztgetve ezzel.
    Ezen kepessegukkel maximum csak a mokusoke versenyezhetett, akiket ipari alpinistakent a tetore felmaszva is megfigyelhettem. Ebben az esetben ok masztak! Rossz veget sejtettem, ereztem ennek elobb-utobb kovetkezmenye lesz! Nem is tevedtem sokat, mert az egyik, csendes alvasban jeleskedo vendegunk, ahelyett, hogy aludt volna, egesz ejjel hallgatta a folyamatos ragcsalast, csamcsogassal, kaparaszassal kiegeszulve. Es mivel egyedul volt, nem foghatta masra, es igy mi sem…
     A “Misi mokus kalandjai” utan, az itteni Michael-eket valahogy hasonloan kovereknek kepzeltem el. Tevedtem! Mert ennyi girhes, ehenkorasz mokust regen lattam…A nok utani hajsza, a megfelelesi kenyszer, az anyagi javak eloteremtese, a tipikus menedzser betegsegek oket is utolertek! Ennek ellenere nem veszitettek el furgeseguket, – szemben a ferfiassagukkal -hiszen tobbszor lattam oket sertepertelni a barbol kirakott, elvileg mar ures uvegeket tartalmazo kontenerek korul. Bizonyara ismerhettek, a “reggel konyak, este konyak, ettol leszunk mozgekonyak” mondasban rejlo energiaital titkot!
     Az evnek ebben a szakaban szokvanyosnak mondhato idojaras-koreografia szerinti reggel meg napsutes mentes, felettebb paras, nehez levegovel indulo, igy napjaimat, a bent elvegzendo munkaim felterkepezesevel, a szamitogepnel – rendszerint a recepcios asztalnal – kezdtem: a nekem irodott “note-jaim”, feladataim bongeszesevel. Meg igazabol hozza sem fogtam, amikor kisvartatva megjelent “Shrek” a reggeli inspekciosunk, aki mindent tudott, csak megszolalni nem. Hatha meg magyarul kellett volna mindezt megtennie…Sejtettem, valami megint halalra remitette, mert a lefovesevel egyuttjaroan, ez ilyenkor szokott megtortenni! Sajatos megfigyeleseim, es szandekosan eloidezett helyzetgyakorlataim szerint, a homoszexualisok sokkal ijedosebbek az atlagnal, amugy piszlicsare dolgoktol is kepesek megremulni, sokszor eleg csak a nevuket kimondani… Aztan megtudtam, eppen a kovacsoltvas nagykaput ment kinyitni, csak pechjere felnezett, es tole szokatlan sebesseggel de jobbnak latta a visszafutast a biztonsagos epuletbe! Ezt mar nekem is latnom kell – gondoltam – es hatrahagyva a kezem-ugyebe kerult, eppen megfogott asztali egerunket, azonnal elindultam kifele!
    A kapu mellett  kiemelkedo csatornaszellozo cso tetejen – amugy egykedvuen -alldogalt egy madar. Mielott teljesen palira vettem volna, en is megalltam, majd lassan, de biztosan elindultam feleje. Bizony, az egy gyonyoru vadasz solyom volt, majd egy kicsi hazait is csempeszve a felismeresebe, rogtonzott nevadasba kezdtem. El is neveztem “Laszlonak“! Lacit nem tudom honnan szalajtottak, avagy menekult, de a “bukosisakjaval” a fejen tette mindezt! Ugy volt elottunk. Vagy egyszeruen csak a kancsalsagat kezeltek szemletakarassal… ? Ki tudja! Shrek tisztes tavolbol kovetett meg akkor, de elszantsagomat latva, hogy meg kozelebb megyek hozza, mar lassitott leptein, majd egyszeruen megallt! Egeszen kozel voltam mar, amikor lassan oldalra tartottam a karom, de latvan hogy neki is van – es nem mukormos altal epitett -, ugy dontottem, ezt megsem akarom! Aztan mikor ugy harom meterre lehettem mar hozza, leugrast mivelve szarnyra kapott – de mekkorara -, es azon az egy meteres “vizszintezett” magassagan repulve, egyenesen a fout fele vette az iranyt. Arra, amely utat keresztezve egyenesen csoda lenne barminemu athaladas, a “bor bukosisak” ellenere sem, ahol rendszerint annyira sok auto kozlekedik, hogy negyven utan sosem szamoltam vegig – egyiranyban, percenkent(!)
     Szemunkkel sokaig figyeltuk a rajtunk kivul allo fejlemenyeket, es drukkoltunk ne tortenjen semmi! Es ahogy a semmibol elibenk tunt, ugy tunt el a jotekony kod titkot rejteni kepes homalyaba, es vitte el ittjartanak elmenyet, szerencsenkre epsegben – a fouton tulra!
     Az arra alkalmas idoben, a feketerigok szunni nem akaro koncertjerol meg hangfelvetelt is csinaltam “Rigo-letto” cimmel, a kesobbi, nehezebb pillanataimra emlekeztetven onmagamat, hogy tudjam azt, milyen az ha valakik onfeledten futyulnek – az eletre…!
    Masnak sem kivannek ingerszegenyebb elmenyeket, mint amilyeneket magam is ateltem! Az irott formaba ontes kozben, amugy tobbszor onigazolasat lattam annak a velemenyemnek, hogy mennyivel tartalmasabba valik az eletunk, ha kornyezet-tudatosan tesszuk mindezt! Es a sajat, neha beszukult eletunket kiegeszitjuk a korulottunk honos elovilag eletterenek megismeresevel, de legfokepp meghagyasaval! Sosem keso elkezdeni!

    Grof Szechenyi ota tudjuk, “Nyelveben el a nemzet!” A magam kitekert gondolkodasmodjaval csak annyival frissitenem, aktualizalnam eme mondast, hogy leginkabb a  “nyelvevel”! A szerencsesebbek akar adozhatnanak is utana, mikor foglalkozas-szeruen uzik ezt, de nem megsertve az elo beszed oreit, oket eppugy nyelveszeknek hivjak, mint azokat, akik ellenpoluskent a masik vegleleten alkotnak. A szovivokrol mar nem is beszelek!
   Nem hagyhatom ki Pista bacsit, aki a PIN kodok tudorakent, a nyelveszkedesnek egy egeszen sajatsagos formajat uzte a faluban. Gretsy Laszlo noha sosem hallott az oregrol, de a falu asszonyai annal inkabb! A falusi turizmus fellendulesen tul, mast is koszonhettek neki…Negativ hozomanykent a firkaszokat, akik alkalmi mentalistakent probaltak megfejeteni a szinfalak mogotti titkot! A falu fiatal ferfiainak 80 evesen is konkurenciat jelento Pista bacsi ilyenkor mindig csak sokat sejtetoen mosolygott, es kackias bajuszat podorgetve, hallgatta a neki szegezett faggatozasokat. A sokadik ilyen alkalomkor,- talan az izzaszto kerdeseknek is koszonhetoen -, elfeledkezve onmagarol, veletlenul, megnyalta a szemoldoket…
   A nyelv tehat fontos! A gimnaziumban – ahova jartam – probaltak is ezt minduntalan tudatositani. De egy olyan nyelvben, amit azon tul, hogy politikailag eldontve, kenyszerbol tanultunk, kellett tanulni, igen nehez volt oromet, plane doppingszert talalni! Raadasul a tanarnonk sem volt mar az a fiatal tipus! Hiaba no, az elottem allo negativumokat mar az altalanos iskolaban is elore erezhettem, hiszen a vinnyettara eloszor az “O rossz” felirattal keszultem!
   Emlekszem meg az erettsegin kihuzott magasroptu parbeszedemre is. Ket atlagos magyar fiatal setalgatott onfeledten, amikor elebuk lepett egy kulfoldi turista! A szegenyes fantaziaju parbeszediro, a “ penzt vagy eletet” helyett utbaigazitast adott, kert a talan “japan turista(?)” szajabol, persze a fiatalok meg sem mukkantak. Vagy ot nyelven ismetlodott meg a kerdes,- mindhiaba! A csattano szerint a fiatalok egyike, nyolc napon belul gyogyulo lelkiismeret furdalast kapott, miszerint azert is kellett volna nyelveket tanulni, hogy tudjanak segiteni! A masik valasz gazdaja szerint: “mit ert az ot nyelv, ha meg igy sem ertettek meg egymast… “!
   A szallodai szamitogepes “note-om” szerint, az elkovetkezendo ket napban a vendegek elott kellett felkelnem, minek kovetkezmenyekent recepciossa valhattam! Ez azon ritka, tervezett alkalmak egyike volt, amikor elore keszulhettem fel a feladataimra, es nem menet kozben ertesultem a: ki tudja hol levo, harmadfoku munkaundorban szenvedo, igy a munkajabol kimarado, recepciora beosztott, tobbnyire pakisztani csaj nemleterol, egy, a szemelyzetet kereso, korankelo vendegtol…
   Amugy a kollegakkal igen jol egyutt lehetett dolgozni – verbalisan. Ha a tettekre kerult a sor, akkor azonnali izomgyengeseg lett urra rajtuk, mindig nehezen indultak el, eppen ezert ritkan is vallaltak az ezzel jaro kockazatot! Jellemzoen mindig a masikra, a valtotarsra mutogattak, amiben igazolni is lattam a csoportmunka lenyeget: ”miszerint mindig van kit hibaztatni!”  Es tobbnyire nekem – mint egyszemelyes hallgatosagnak – mondtak el serelmeiket. En jokat mosolyogtam az egeszen, es halat adtam az egnek, hogy az egyszemelyes “handyman” munkakoromet nem kellett megosztanom massal, es csak a tulajdonosno fele tartoztam jelentesi kotelezettseggel!  Egy teny, az altalam semmire sem tartott szofa is hozzajarulhatott az elkenyelmesedesukhoz, mert abbol aztan alig tudtak felallni…Igy aztan hol ulve aludtak el a vendegek szamara fenntartott uloalkalmatossagban, hol fekve. Az igazsaghoz hozzatartozik, hogy neha, direkt a fraszt hoztam rajuk a hirtelen zajkelteseimmel, bekoszoneseimmel, de szegyenszemre az is elofordult, hogy a vendegek “ebresztoztek”!   
   Estenkent, szabadidomben tobbszor eltem azzal a lehetoseggel, hogy kihasznaljam a recepcios szamitogep nyujtotta angliai savszelesseget, ugymint internetezes, es a hely adottsagai okan, jarulekos tevekenysegkent, mindig volt alkalmam latni a varhato vendegforgalmat, az eppen erkezoket eppugy, mint a manchesteri ejszakaba kiugrokat, elmenoket. A szobafoglalasi lista szerint azt is lattam, hogy a keso esti repulojarattal egy ukran uriembernek kell majd erkeznie…Gondoltam is, holnap nyilvan talalkozom majd vele, hiszen en “nyitom” a hotelt!
   Reggelre frissen, nyitott szemmel ebredtem, amelyet mar eleve jo elojelnek veltem a nap tovabbi folytatasahoz. A hidegvizes cicamosdasnak hala, meg nagyobb lett – a szemmeretem – ami nehanapjan, a hasonlo esetekben megjeleno szemem alatti borondoket, – jotekonyan – kistaskava amortizalta… Ennyi pozitivum utan, a hotel egeszere kiterjedo riaszto rendszert is konnyeden hatastalanithattam, engem nem fenyegetett az a veszely, – volt ra pelda – hogy figyelmetlensegbol, avagy szorakozottsagbol hibas “feloldo kodot” gepeljek be.  Es attol sem kellett tartanom, hogy varatlanul, az elso latogatot a rendorkapitanysagrol fogadjam, mikozben az egesz fout lakoit “kellemes szirenahangra” ebresztem fel…A csendben bejelzo riaszto altal…
A rutinszeru feladatok utan frissitettem a szallodai szoftverunket, minek kovetkezmenyekent latom am, a vart vendeg szobafoglalasa valamiert nem tortent meg…Volt mar ilyen, de sokat nem morfondiroztam a dolgon, mivel kicentizett programpontkent, mennem kellett varazsolni: reggelit.
   Itt sejtelmes szohasznalattal elve, “continental breakfast”-nek hivtak azt, amit a vendegek reggeli gyanant elfogyaszthattak, de velemenyem szerint, ebbol csak annyi kaloriat hasznositott szervezetuk, amivel eppenhogy elertek a szallodai parkoloban levo kocsijukat. Sokan nem is eltek a felkinalt “energia bombaval” inkabb a tea, kave ivaszatara szavaztak. Szo se rola, alig gyoztem potolni!
   Kisvartatva egy meltosagteljes, fekete Mercedes gurult be a szalloda fobejarati ajtaja ele, amelyet a szabadsagarol visszatero reggeli Nap nyujtozkodo sugarai megjobban kiemeltek. A szinten fekete, XXL-es oltonyt viselo ferfi-sofor bebocsatasat kovetoen, rogton a lenyegre tert, az ukran uriember felol erdeklodott!
   Kicsit amolyan  déjà vu erzes lett urra rajtam, amelyhez gondolatban, a rendszervaltas kori Magyarorszagara tertem vissza. Felsofoku tanulmanyaim szinhelyen, Szegeden eppen a buszra vartam egy hetvegi hazaruccanasomat kovetoen, amikor az mindent akart, csak jonni nem! Keso oszi, esore hajlo este volt akkor, amikor egyeduli kitartokent, egyszal magamban szobroztam a Rokusi megalloban. Autoforgalom is keves volt, az az egy is ami jott, pont elottem allt meg! De meg hogy! Mar maga a fordulat is meglepo volt, mellyel a szemkozti forgalmi savbol elibem kormanyoztak Ladajukat, hova tovabb az a gyorsasag is, ahogyan kiugrottak a kocsijukbol es korbealltak! Negyen voltak. Negy, a tengelyterhelesre potencialis veszelyt jelento, valtomes nelkuli sulyos egyeniseg… A csorgo vezermulancon tul emlekszem meg a rendszamra de legfokepp az en szamra, ami az ukran felsegjel  lattan rogton lehuzta a rolot! A huzatmentesse valo hangszalaimmal, ilyen “intellektualis korben”, igen-igen nehezemre esett a megszolalas, mentsegemul szoljon, a magyar sem izlett volna!
   Pedig oroszbol kemeny kikepzest kaptunk. Az elso szintfelmero dolgozat utan, meg fennhangon emlitette nevemet a tanarno, es legalabb azzal a hangerovel folytatva kerdezte meg: “Mit keresek en itt?!” A felvetes ertelme csak akkor vilaglott ki igazan, amikor a ket, csoportba bontast kovetoen, megtortent a keresztelo. Igy lett az elso csoportbol “betufelismero”! Jomagam, ezek utan kulonbejaratu feladatokat kaptam, es mentseget az oralatogatasok alol.
   Persze a zarovizsga sikeres meglete mindenkinek erdeke volt. Csoporttarsaim meg ugy ahogy vettek az irasbeli akadalyait, de a szobeli tetelek kidolgozasaba mar beleszolt a “szivat” mellett, a huzat! Kivancsi termeszetunk gatolta meg az elso vizsgazo kor nyugodt, nyitott ablakos tetelkidolgozasat. Miert? Mert mi,“masodik korosok” benyitottunk a folyosorol – amugy veletlent adva a tudatossagnak, es biztatast a sapadt arcuaknak  – amivel egyedul az asztalra kitelepitett segedeszkozok, papirfecnik eltek csak…Azonnal levegobe emelkedtek ahogyan az “elfogo vadasz” kezek is, aztan kemeny foldharc kovetkezett – a lathatatlansaggal, es a tulelessel karoltve! A mindaddig csak magaval foglalkozo, es eppen felnezo tanarnonek az tunt fel, hogy senki nem ul a szekeken…Igyhat elindult letszamkeresobe, de hamar megtalalta az asztalok alatt gyujtogeto eletmodot folytato hazardoroket!
   Ahogyan a Debrecent kereso Ladasokat is utba tudtam igazitani az altalam eleddig soha nem hasznalt hanszinemmel, ugy az idokozben a recepcios asztalhoz ero vendegemnek is eloadtam Mr. Lukin hianyat! Meg meg is mutattam az aktualis vendeglistat, forditva egyet a monitoron, arra gondolva, netan mas neven jelentkezett be, avagy igy kikuszobolhetem a kiejtesbeli elhallasomat, de ez sem vezetett eredmenyre! Szambaveve a szobajoheto manchesteri szallodak sokszinuseget es valasztekat, roviden atbeszeltuk az eselyesebbeket, majd bucsuzoul sok sikert kivantam a vendeg megtalalasahoz! Kicsit olyannak ereztem az egeszet, mint ahogy anno, rovid, tomor utmutatasom alapjan – “47-es ut” – utnak inditottam a Ladasokat, akik talan koszonet keppen – azota is engem keresnek…   
   Telt mult a delelottbe atnyulo reggel, mialatt az angol tea tovabbra sem veszitette el nepszeruseget, hovatovabb hazi versenyt vivott a kaveval, de a hozzavalo tej vesztere. Potolnom kellett a raktarkeszletbol. Kis idore hatrahagyva az onellato, reggelizo vendegeket, meglatogattam a hutokamrat. Visszajove, mar osszefutottam az idokozben megerkezett fonokasszonnyal is, akit megnyugvassal toltott el a tudat, az o teajaba friss tej kerul majd! Kedvenc szofajaban helyet foglalva, eppen a reggel tortentek kerek beszamolojat kanyarintottam elebe, amikor az altalam egyszer mar latott gepjarmu kitarto soforje hasonlokeppen tett – kezeugyeben a kormannyal. Az esemenyek felgyorsultak!
Meg a fobejarathoz sem ert, amikor a szobakbol lejovo vendegek kozott megjelent az elveszettnek hitt “tu”- Manchesterbol, Mr. Lukin megszemelyesiteseben. A sofor felol erdeklodott…
   “Minden jo, ha a vege jo“- tartja a mondas. Az onhibamon kivul “megvezetett driver” ujfent ott allt kinyitott kocsi ajtajaval, jomagam pedig a tortentek okan, szolidaritast vallalva: “nyitott roloval”!  Azon meg mar vegkepp nem csodalkoztam, hogy a vendegunk elso, itt eltoltott ejszakaja utan, – meg mielott vegleg hatrahagyhatta volna  “mozgalmas reggelt atelt” szallodankat -, haborgo lelkiismeretem kesze-kuszasagaban, jol hallhatoan megszolaltam: “BugyZdarov“!  De minek?!

    Magdolnaval valo talalkozasaim egyre csak szaporodtak. Ez leginkabb nekem, kezdemenyezo-, es szervezo kepessegemnek volt koszonheto, no meg  faradtsagot nem ismero hozzaallasomnak. Mit tagadjam, egyre tobbszor kivantam meg, es ha itt volt, allandoan raeheztem! Szerencsemre o sem tiltakozott! Tudta, hogy szuksegem van ra, es talan eppen ezert nem ellenkezett, sot mi tobb, kellette magat.
     Erdekes modon, ha elem fekudt a maga gyonyorusegeben, pihe puha lagysagaban, az illatfelhobe burkolozo frissessegevel, azt se tudtam, mennyi az annyi(?)… De legfokepp, hogy gyenged erinteseimmel mikent kezdjek hozza! Mellesleg – a ferfi agyakhoz hasonloan – mindig az eppen aktualison jart az eszem, es ha a frissen szerzett elmenyeim lassan a  jelen homalyaba mosodtak,  egy kis ido multaval mar elore neztem. A jovo sejtelmessegebe, az elkovetkezendo egymasra talalasra gondoltam!
    Mint oly sok minden, a  a vele kapcsolatos elmenyeim is a gyermekkorombol szarmaztathatok. Akkor is voltak Magdolnak, de ahogy visszaemlekszem, azok mintha mindig sikerultek volna…! Hiaba, nem szegyen az oregektol tanulni, plane visszaemlekezni, az alkalmazott technikakat feleleveniteni, mert mint tudott, a reszletekben lakozik az egesz! Ahogy a torteneszek is a multat hivjak alapul a jelen megertesehez, aztan olyan hihetetlen dolgokat is kideritenek a regmultbol: “ Hogy hogyan tanulta meg a kiralyno a sexet? Hat, aprodonkent…!”
     Hiaba, edes szaju vagyok! Meg mielott mas is profitalna belole(m), a magam lelkivilaganak megnyugtato kenegetesere mindig azt hozom fel mentsegkent, ez jobb, mintha savanyu lennek! Keseru emlekeket pedig csak azon vadgalamb paroknak jelenthettem, – meg gyermekkoromban – akiknek a feszket megvamoltam, egy kis cukorral kikeverheto tojassarga fejeben . Hiaba a verebtojasokat akkorra mar kicsinek talaltam…
     “A jol bevalt recepten ne valtoztass”! Ezt mar sokszor megtanultam, es noha “a valtozatossag gyonyorkodtet” itt nem mindig celravezeto! Ugye mindenki ragaszkodik a bejaratott tojasverojehez, nyujtofajahoz, baseball utojehez, “veredenyeihez”, fakanalahoz, es tovabbi konyhai eszkozeihez..!
    Noha az alapanyagok hasonloan beszerezhetok itt is, ez nem feltetlen jelentik a biztos sikert. Emlekszem mit osszevadasztam az egyik nagy bevasarlo kozpont polcait, mire megtalaltam a “baking powder“-t. Tovabba feltunt, az itteni citromok plane nem fukarkodnak a level! A tojas sapadt voltat mar szoba sem hozom…Es ha az alapteszta ize tiz pontot is kapott izlelobimboimtol – az elorehozott idokozi szavazason -, az meg nem jelentett semmit, plane garanciat! A sutes meg hatra volt!
    Eloszor tepsi gondjaim adodtak. Hosszas keresgeles utan valasztottam egyet a szallodai repertoarbol, de arra a legkeptelenebb almaimban sem szamitottam, hogy a tepsi egy dologtol ijed majd meg – a hotol! A sutobe teve ugyanis megcsavarodott… Csoroge multja, es kisebbsegi komplexusa odaig juttatta remekmuvemet, hogy a kiindulaskori egyenletesen eloszlatott tesztam, az ijedtsegtol, hirtelen az egyik sarokban talalta magat…! Ekkora KO-t ! Mergemben, atveve a merkozes-vezetoi szerepkort, szamolni kezdtem! Egy, ketto, harom-szog tesztat nem keszitettem meg…!
    Az elso kiserleteim a technologiai hibakon csusztak el, es dontoen a sutesen, az ipari tuzhelyben. A hazigazdamek ellenben nagyon is dicsertek az elso darabokat, amikhez a probagyartas idejen meg hozzajuthattak – protekcioval!  Es mivel nem volt osszehasonlitasi alapjuk, vegkepp nem tudhattak, hova fog a “nullszeriam” felfejlodni!
    Ehhez bonuskent egy teljesen uj, csavarodasmentes tepsikeszletet kaptam a tulajdonosnotol, amiben a Magdolnak annyira kivanatosak lettek, hogy azutan egymasnak adtak a kilincset! Es senki sem ertette, miert lettem annyira kielegult…                             

     Ugye milyen igaz, ha azt mondjuk:  “ Ha rokonainkat nem is, de munkatarsainkat megvalogathatjuk! ” Persze sokszor rajtunk kivul allo okok, – kapcsolatrendszer, kiskiralysag, beosztas – dontenek ebben is mint megannnyi mas teruleten, de az alaptezis, maga a valogatas, akarmilyen szinten tortenjen is, de igaz!  
    Mindig tetszettek az ilyen, fentihez hasonlo axiomak, melyek bizonyara csak hosszas megfigyelesek utan kerulhettek kozszajra, neha sajat gyartasban kristalyosodtak ki. Bizonyara mindenki ismeri a: “ Tobb szem, tobb csipa; Madarat tollarol, zoknit szagarol; Ketszer nem lehet ugyanabba a kutyaszarba lepni; Aki masnak vermet as, az siraso; A szerelem olyan mint a melegagy, lassan, de biztosan kihul; – stb. mondasokat…De meg mielott  elkalandoznek, visszaterek az eredeti felveteshez!  
    A tulajdonosno fejebe vette – es ha egyszer valami odakerult, akkor abbol ritkan engedett -, hogy a tobbunk altal eleddig rotacios alapon mukodtetett szallodai takaritoi posztra, foallasu beosztasban, felvetelt hirdet. Eloszor engem kerdezett meg, latva a hozzaallasomat, megbizhatosagomat, munkabirasomat, tudok-e valakit, akar Magyarorszagrol kijove, aki szivesen csinalna, es akit o azonnal alkalmazna erre a feladatra! Elsodlegesen az ismerosi koromben keresgeltem, bevallottan nem sok sikerrel.  
    Latva, es  hallva a visszajelzeseimet, idokozben munkakozvetito irodahoz fordult, akik igen hosszu listaval rukkoltak elo, a szobajoheto delikvensek fotoival, adataival feltuntetett valaszukban. Lattam, hogy a boseg zavaraval kuszkodik a feldolgozaskor, igyhat egyszer mellealltam, hogy magam is jol lathassam a jelentkezoket – mellekelt fotoikon. Bevallom,a  szakkepzettseg, referencia, elolvasasara idot sem forditottam, az hidegen hagyott.  Ellenben melegen ajanlottam mindazon noi jelentkezok figyelembe vetelet, – talaltam vagy negyet – ahol a mellekelt fotokon visszanezo arcokbol egy teljes szemelyiseget epitettem fel! Csak ugy, fizikalisan. Mint kiderult, nem is jartam messze a valosagtol, mert a tulajdonosno is ugy bukott le, amikor  “testmagassag” szempontok alapjan, kezdte elemezgetni a fiukat. Azert a valogatasaba, hogy arnyalja a kepet, belecsempeszte “kulon bejaratu” igenyeit is, – ugy mint a tokeletes angol nyelvtudas, referenciak, lakhely, szarmazasi orszag -, de az elszantsagan, amit a munkaero felvetel iranyaban tanusitott, ezek csak noveltek.
     Ezek utan nem volt meglepo, amikor ugy talalt ram az elso emeleten, hogy alig birt megszolalni. Gyanitottam, most vagy annyira elfaradt a felereskor, hogy asztmas letere esik nehezere a megszolalas, vagy valami egyeb turpissag, “alkalmi noi hypertonia” van itt a dologban! Csak a kerdesig kellett varnom… Tudok nemetul?
    Amikor meg az “atkos” altalanos iskolaban, ama bizonyos egy nyelv tanulasa kozul lehetett valasztani -demokratikus uton – akkor nem tanulhattam mast. Igaz, kulonorakra jarva mar ismerkedhettem a nemet nyelvvel, de maradandot -kulonosen ennyi ev tavlatabol – plane nem sikerult atmentenem. De meg mielott teljesen feladtam volna, egy “nein” erejeig lementem megadni a valaszt, azaz egy kicsit kivancsiskodni – megnezni az allasinterjut!
     Megrokonyodesemre, a barban levo Katherine-t  is magas vernyomassal, folyamatos, egybeero pulzussal talaltam meg lecovekelve, de o legalabb rogton utat engedett azonnali erzeseinek, es az arra jaro elso jottmentnek – nekem – sebtiben kiontotte latomasat!  Almai lovagjat latta megjelenni…
    A fene erti neha a noket, mert egy teljesen atlagos, magas szoke ferfi, ( raadasul nem felemas cipoben ) ult a szeken, aki Lengyelorszagbol jove, nulla angol tudasaval probalta meg nemetul eladni magat.  A vevoi kor ugye bovult eggyel…! Tobb napos vivodas utan a “vasarlas nem uttetett nyelbe” mivel ujabb jelentkezok erkeztek. Mindenhol kifogas volt, a gyenge angol, de gyanitom ez csak idohuzas volt, es titkon arra vartak, hogy idokozben az angolt a tokeletessegig magaba szivo lengyel gyerek ujra jelentkezik…
    Jelentkezett! Igaz nem ugy, es ahogy azt mindenki elkepzelte, mivel az szinkrontolmacs lengyel baratnojevel egyutt erkezett meg. Konnyeden, parban ugrottak at az elejuk tornyosulo akadalyokat! A celba is egyutt futottak meg be, de ahogyan a dobogon, a versenyt koveto hetkoznapi edzeseken is mar magara hagyta, ami – valljuk be elore – semmi jot nem sejtetett… Kulonosen nekem! Hiszen az ezt koveto legujabb feladataim egyike az lett, hogy alkalmi trenerre valva, vezenyeljem le, mutassam es tanittassam be az elvegzendo feladatokat!
     Hat nem kulonos, a legnagyobb segitseget  kezdetben az orosz nyelvnek koszonhettem! Miert? Mert Annacska egy kukkot sem beszelt angolul…!

    Talan nincs meg egy olyan szo, amelynek puszta emlitese annyira megosztana az emberiseget, rajta keresztul a tarsadalmakat, mi magunkat, – embereket. Tudvalevoleg, ferfitol es notol fuggetlenul letezik, ahogy kortol is, es elunk  vele, altala! Mindenkinek mast jelent, mert van olyan, aki minden nap elvezettel csinalja, -szotlanul- , netan szorakozik is kozben, es ahitattal beszel rola, ki kenyszerbol. De utalattal is lehet hozza viszonyulni. Van aki belemenekul, de az sem ritka, aki jo messzire tole! Egy biztos, valahol mindenkinek szuksege van ra, ambar nelkule lehet elni, – ami olykor eppolyan faraszto tud lenni -, de nem erdemes! Hianya, egy ido utan frusztraltsagot okoz6.  Igen,  a szexualis segedeszkozokrol fogok most megfeledkezni, es helyette, inkabb a  munkarol “ irdogalok “!
     A szallodaban ugye haromfele tipus letezik. Az egyik munkaltat, mig a masik munkalkodik, a “harmadik tipusu talalkozasokert“, a vendegek kegyeiert. Sokszor elofordult, hogy eme szerepek atfedtek egymast, egy picit felcserelodtek, de a kozos cel, a vendegek elegedett ittartozkodasaert, annak erdekeben sok mindent megtettunk. Vagy megsem? Vagy nem ugy sikerult?
    A tulajdonosno kedvenc idotoltese volt a barban, neha a recepcio elotti reszben valo uldogeles, ahol okosan hasznalta fel orokke adodo szabadidejet, a reggelizesre, a szobajukbol lejovo, vagy csak az ujonnan erkezo vendegekkel valo diskuralasra. Ilyenkor – erdeklodo termeszetebol adodoan -, a jo gazda okan, sok mindent megtudott az itt lakokrol, azok szokasairol, varhato igenyeikrol.
    Egy ilyen alkalommal tortent meg, amikor a hatterben dolgozok “mi“, es legfokepp o, nem tudtuk eldonteni, hogy a fiatal par holgy tagja vajon a pizsamajaban jott e le reggelizni “hajnali” fel 11-kor, vagy csak egyszeruen egy divatdiktatorral van dolgunk? Nem lehetett mast tenni, fogadtunk! Addig mindenki nyertesnek erezte magat, amig nem derult ki az igazsag. Ha rajtunk mulott volna, azota se… ,de a tulajdonosno birt (hiszen brit) magaval a legkevesbe!  Mintha hirtelen, valami surgos dolga akadt volna, – nem volt – el is indult, az idokozben a “kontinentalis reggelijukhoz” kezdo fiatal par asztala fele, es mellejuk erve, a ra oly jellemzo pislogas mentes,felhuzott szemoldoku pillantasaval folyamatosan stirolta a fogadas targyat! Mielott meg tul feltunove valt volna a nezesevel, es mivel meg nem volt meg a kielegito valasz, hirtelen sarkon fordult, de szemet tovabbra sem leveve az apro mintas ruhadarabokrol, udvariasan, a ruhaanyag fele nyulva, – abban bizva, hogy megerintheti az anyagat – feltette a kerdest!  Mellesleg a mi szemunk sarka is csak a fejlemenyekre tudott fokuszalni, de a kerdest meghallva, azonnal a latomezon tulra rebbentunk szet… En speciel vesztettem…!
    Egy masik alkalommal fiatal indiaiak erkeztek, es a taxijukbol kiszallva, – maguk mogott hagyvan  hatalmas borondjeiket – jottek be a recepciohoz, bejelentkezni. Mivel az indiai mernok lany most jart eloszor Angliaban, es  nem tudhatta tobbek kozott azt sem, hogy eppen a tulajdonosno serenykedik az adatai felvetelenel, indiabol hozott angolsagaval megkerte az ideiglenesen beugro “recepcios holgyet”: “ugyan hozza mar be a borondjeiket“…! “El lehet kepzelni, azt a szemelyt, aki eleteben meg a sajatjait sem vitte, nemhogy felemelte volna, hogy mutatkozott be neki“…?!
    A lakodalmak szallodai lebonyolitasa, minden oda beosztott, es abban  reszt vevo szemely reszerol nagyfoku figyelmet, es precizitast igenyelt. Az egy eletre,- “szerencsesebb esetben a mar  ketszer, haromszor(!)” – valasztott arak, ferjek, a pontos igenyeknek, kivanalmaknak megfeleloen, menetrend szerint “sodrodtak” az elore megirt, nekunk leosztott esemenyek forgatagaban. Sokszor hallottam, a mozgalmas, tancolgatos, lereszegedos est utan a masodik emeleti  naszutas szobalyukba visszatero, aludni keszulo(?) ifju part feljonni. Es tortenetesen nem csak azert, mert a szemkozti szobaban laktam. Hangjukat a folyosoi, lepcsozos, lihegesben rendszerint  mar el is veszitettek, amit az elottuk allo izgalmak helyett, inkabb tudok be a lepcsokon remego “karosszerianak“, azaz a holgyekre kulonosen jellemzo “toltottgalamb” futomunek! Tobbnyire  az agydekoraciomra pillantva jott vissza csak maradek hangjuk, amit a nagy meretu frottir torulkozokbol – hajokat formazva – magam hajtogattam nekik, a kozos evezeshez … De latva az utaslistat, es a maximalis terhelhetoseget, lassan felhagytam eme kiveteles, rendszeresen leket kapo ajandekommmal…
    Ha a naszejszakan nem is voltak kulonleges kivansagok, segitseg keresek, balesetek, – jelzem  a night manageri posztom miatt az is hozzam futott volna be(!) – de reggelre mar adodhattak…
    Vasarnapi inspekcioskent,  a koran kelesemnek, es a szallodai mukahoz valami egesz sajatsagos modon hozzaallo – amugy a recepciora beosztott – pakisztani csajnak koszonhettem eme tortenetet.
    Kijove sem feledtem el a “ ki koran kel, az este mar hasznalhatatlan “ mondas orokervenyuseget, es mivel egy gorbe delutant terveztem be magamnak ebedem utan, igy hat idejeben akartam nekikezdeni a lakodalom helyszineul szolgalo termek rendbetetelenek, kitakaritasanak. Ha mar a lengyel takaritono szokasos szabadnapja miatt, eme megtisztelo feladat reszemul jutott. Miket szoktam ilyenkor talalni? Majd egyszer leirom, de leszaggatott melltartohoz volt mar szerencsem…
     Szoval, csendben de csinaltam feladataimat a maga sorrendisegeben, amikor  feltunt, a lassan nyiladozo, ebredezo szallodaban – rajtam kivul – nincs mas hadrafoghato, eletjelt mutato szemelyzet. Jelzem, a felismeres hatasakent, mindjart ket ember is osztozhatott volna a vernyomasom ertekebol! Igy volt ez – sajnos tobbszor elofordultan –  minden olyan esetben, amikor  az “ egyszeruen, ma nincs kedvem bemenni dolgozni  “ tipusu mondatok felulemelkedtek a kotelessegeken, es ujfent agyba taszitottak megfogalmazojukat! Es meg ez a pakisztani csaj volt belem esve…!? Amit az o szemszogebol nezve persze teljesen megertettem, de az en szemszogem ilyenkor folyamatosan irta le a 360 fokot – a meregtol, es nem kertem belole!
    Nem volt mas lehetosegem, beosztottam magam recepciosnak. “Pechemre“, nem volt olyan munka, amit ne tudtam volna megcsinalni, es mint ilyenek, az alap karbantartoi feladataimon tul, ezek meg valtozatosabba tettek az amugy is valtozatos reszortjaimat.
Kinyitottam a hotelt, bart, felkeszultem a reggelizteteshez, kavet, teat foztem, ahogy magamat is le…!
    Csongott a telefon! Latom am, a naszutas lakosztalybol keresnek, es miutan kapcsoltam oket – hozzam -, beszelgetni kezdtunk. Nyilvan nagyon ehesek lehettek mar, mert korgo gyomorral, rogton a reggelire tertek, azaz, hogy hol van a reggeli…? A homlokomon tetten erheto, es a torolgetesek ellenere hebe-hoba ujraformalodo vizcseppek ellenere, koszonetet mondva gyorsasagomnak, nagy megnyugvassal valaszolhattam vissza: “ itt a foldszinti barban”!  Nem ertettuk meg egymast! Amig ok fenn akartak reggelizni, addig en ragaszkodtam a lenti eshetoseghez, es turelmet kertem – ami ekkorra mar mindket reszrol hianycikk volt!
    Probaltam a lakodalom reszletes forgatokonyvet megkeresni, de mivel semmi erre vonatkozo jelet nem talaltam, felhivtam a tulajdonosnot. Lovas nemzet ide vagy oda, jeleztem, egy fenekkel ennyi lovat mar nem tudok megulni!
    Kiderult, valoban “ agybareggeli” volt az egyezseg, amit o, es az infot almaiba zaro pakisztani woman ismerhetett csak. Mentve a menthetot atviharzott, es hirtelen otleteleseinek koszonhetoen ugy megpakolta a talcakat eheto cuccokkal, mintha mindaz az utolagos engesztelest szolgalna, es azt csak par meterrel kellett volna ket embernek arreb tenni!  Foleg nem a masodikra felvinni – egyszal nekem!
    Mire a rengeteg ajton athamoztam magam, es kezdodo izomlazzal ott alltam a naszutas lakosztaly ajtajanal, kopogas utani bebocsatast varva, egy kamikaze legy eppen lestoppolta maganak a narancslevet. Roppalyajat nezve -szerintem – csak furodni akart, de uszastudas nelkul azonnal belefulladt! Nem tudom melyik “halal” a jobb, de az otthoni magyar legyek sem jarnak jobban, amikor a hatukon porogve, a mellejuk szallo egeszsegesek kerdesere csak imigyen felelnek: “ Mi ez, break?”  – Nem, Chemotox…!  
    Szoval ott varom az ajto kinyitasat, egyenesen talcan kinalva fel a narancslebe fulladt legyet, a tobbi raadas finomsaggal! Meg majd azt gondoljak,  annak kovetkezmenyekent tettem bele, miutan olyan jot beszelgettunk… Nem kockaztathattam! Felemelt terdemre raktam az “emberes talcat“,es mikozben egyensulyoztam, probaltam ujjaim koze fogni az onnan minduntalan kicsusszano hartyasszarnyut!
    Ajtonyitaskor az ujdonsult feleseg az agyban vart meg engem(?) – vagy inkabb a  reggelit(!) -, es azt, a tustent tustenkedo, papucsban izgo-mozgo ferjevel szolgaltatta fel!
En pedig, mint aki jol vegezte dolgat, vagy inkabb a halaszatot, narancsletol csopogo, diadalittas ujjaim koze szoritott leggyel tavoztam a szobabol, “ Jo etvagyat! “ kivanva a reggelijukhoz!  

    Azt vajon vizsgalta mar valaki, hogy jobban esik-e  az etel, ha a gyonyoruen megteritett asztalon : porcelanok, draga evoeszkozok, kristalypoharak sorakoznak? Egyaltalan, segitik a kulinaris elvezetek beteljesuleset? Bizonyara igen, mert megosztja a figyelmet, es mivel a reszletekben rejlik az egesz, egy gyengebben sikerult etelt is feljavithat a “ korites”! Ahogy forditva is igaz.
     A kosztumos, arisztokraciat bemutato filmekben, tobbnyire mindig akad olyan resz, amikor taplalkoznak. Azon tul, hogy a cselekmeny nem arra a par percre van  kihegyezve – hacsak nem mergezes esete forog fenn – mindig elvezettel nezem. Egyfajta idoutazasnak fogom fel a reszleteket, letunt korok “allurjeinek”, szokasaianak, felidezeset latom bele a kepkockakba, az akkori kiszolgalo szemelyzet viselkedesevel egyutt.
    Kijovetelem utan – egy vacsora kapcsan – valami hasonlo, “mintha mar lattam volna” erzes keritett hatalmaba. Belelat6tam, ahogy az “old breakfast room”-nak nevezett helyisegben, megelevenedni, felepulni latszik a filmekben tobbszor megcsodaltt puccos teritek, az itt dolgozo Mavis keze-munkajanak koszonhetoen. Nem hagyhattam ki, de viccesnek velte az en “deep water” visszaforditasomat…
    O igazi “oreg butordarabnak” szamitott, aki – tekintve az itt eltoltott eveinek szamat – a tobbedik szalloda-tulajdonos szolgalataba szegodhetett. Eleinte jol is safarkodhatott a megszerzett tudasaval, de a nyugdijas eveihez kozeledven, hangsuly, es testsuly eltolodast csinalt – termeszetesen a munkaja terhere! Mi masba, a pletyibe fektette munkaidejenek legnagyobb reszet, amit itt  a szallodaban, meg amator szinjatszasaval egeszitett ki…! Mivel nem voltak kozos metszespontjaink, es jol allt neki, jokat szorakoztam az egeszen.
    Amikor megtudtam, az egyik meghivott resztvevoje leszek az ott elfogyasztando vacsoranak, majdhogynem zavarba jottem. Tudvan azt, hogy kulon iparag szakosodik, oktatja az ilyenkor szukseges, protokollok hasznalatat, illemek tudasat, es mint mindenben, ebben is a gyakorlat teszi a mestert, – csak a megerzeseimre szamithattam.
    A het szemelyre teritett ovalis asztal gyonyoruen mutatott a kandallo elott. A korulotte levo szekek mar vartak a rajuk helyet foglalokat, kremszinu, varrott huzatukkal,  az azzal azonos anyagbol, hatul megkotott “csokorral” osszefogottan, igazan jol mutattak.
    A vacsora elkesziteset a “foszervezo” tulajdonosno vallalta. Remeltem is, a meglevo -otthonrol hozott – ismereteimhez valami ujat tanulhatok majd az angol konyhamuveszetbol…  Az elso emeleten volt egy konyha, amit az ilyen “csaladi rendezvenyek” mellett megkaptam, azaz egyedulikent hasznalhattam. Amolyan “ipari volt itt minden,” legfokepp a gaztuzhely, ahol a legkisebb rozsa is nagyobb volt, mint a megszokott legnagyobb otthoni. Hat meg a langja! Egyszoval jellemezve: gyors!
Rend es tisztasag volt benn mindaddig, mig el nem kezdodtek a fozesi muveletek. A felhasznalt segedeszkozok szanaszet heveresenek kovetkezmenyekent, pacolt baranycomb kerult a sutobe, egy utott kopott vaslabasban. A szakacsno csak ugy ranezesbol, mar elore latta a puhulasahoz szukseges idot, es az ot orai teajara keszulve,  – beallitva a sutesi fokozatot- , magara hagyta…
     Teoriam szerint a jo szakacs azzal is(!)megtiszteli a keszitendo etelt, hogy idonkent ranez arra, ha mar nincs ott folyamatosan! A magam “haborgo” lelkiismeretebol fakadoan, en lattam el eme megfigyeloi folyamatot, de mire a szaggal egyutt -beavatkozast surgetve – ,vegkifejletkent megtalaltuk a “kuktat“, az bizony keso lett…! Edessegkent, Yorkshire pudding keszult, hasonlo forgatokonyvvel.
     A vacsorahoz elegansan oltoztem,  es a vendegekhez igazodva oltonyben jelentem meg.  Mivel az jol allt rajtam,  ennek koszonhetoen jol is neztem ki! Amikor vegre megerkeztek a vendegek, a tulajdonosno szulei, nagybatyja, nagynenje, a ferje, es a jelenlevo szereny szemelyem, a kotelezoen felteendo egeszsegugyi allapotfelmeres utan megallapitottuk, mindenki egeszseges, legfokepp ehes, es keszen all a vacsora elfogyasztasara…
     Igy kerult egyenesen a sutobol kivett, utott kopott vaslabassal asztalkozepre az elszenesedett baranycomb “emlekmas“,  az itt jellegzetes, felbevagott, hejaban megsutott, paprikakrembe martogatott krumplival,  mint koret kisereteben.
A belso tartasat, hitet vesztett pudding pedig azzal halalta meg a kedves felszeletelo kes hozzaereset, hogy ezernyi darabba repult szet – mergeben! Legalabb igy mindenkinek jutott a kove szaradt, szinten megegett remekmubol. Megrokonyodesemre, – rajtam kivul – mindenki dicserte a menut, de gyanitom, ez inkabb volt koszonheto a gyorsan felszivodo aperitifnek…
     Tekintve az asztaltarsasag osszetetelet, es legfokepp eletkorat, amit jelenletemmel “98 evre” tornasztam le, feledve a menu kudarcat, mindenki arra valtott amihez tenyleg ertett. En csak lestem a tulajdonosno be nem allo szajat, az ures, ertelmetlen csevejt, amit egyedul a ferje kezelt le helyenvaloan – elaludt rajta… Nekem csak a bologatasa tunt fel eloszor, de az mar az alvas helyeslese volt! Legalabb kialudta magat.
     Amikorra a borocska piros arcpirt, es melegseget adott, megkerestuk elveszni latszo egyensulyunkat, es felkerekedtunk az est masodik rendezvenyere, ahol remelhetoleg – vegre – mar mindenki bevacsorazhat. En eloszor hezitaltam meg, menjek vagy maradjak, de akkor egy oldallal rovidebb lennek most…   
Old timer jott ertunk soforostul, es hetonket lazan elnyelt belterebe. Kozepen volt egy konnyu mozdulattal le-fel hajthato ules – ahova ultem -, ami ugyan csokkentette a hatul ulok “tancteret”, de igy is nagyfoku kenyelemben, ringatozasban utaztunk vegig Manchester masik reszebe.
     A tulajdonosno keresztlanya lett 21 eves, es ha mast nem is, de azt itt mindig megunneplik Angliaban. Konnyu dolgom volt, mert a rendezvenynek helyet ado pub-ban – kiseroimen kivul – senkit sem ismertem. A rovid bemutatasomkor erkezo unnepeltet, es a vele tarto masik ket lany rokonat megpusziltam, de a “jo magyar szokastol elteroen” a harom helyett, -hirtelen otlettol vezerelten – kettot adtam. Ettol fuggetlenul a masodik mar nem ment konnyen, – de mivel magyar gyerek adta – hat beletorodtek…Kesobb kipuhatoltam az okokat, es feny derult arra, az idegeneknek csak egy jar! A baratoknak meg ketto. Hiaba, a magyar szokas ferfibaratabb!
     Nagy tomeg volt, zommel fiatalok, ismerosok. A dj. szolgaltatta zene is amolyan vegyes, de inkabb fiataloknak szolo volt, majd mindet ismertem. A jelzett oreghad ellenben hihetetlen modon megvaltozott! A hangos zenere ugy megfiatalodtak – zommel lelkiekben -, latni kellett volna, ahogy izegtek-mozogtak, vonaglottak a muzsika hallatan! Az egyik hirtelen ugy felpattant, gondoltam is, ilyen gyorsan meghajtotta volna a szallodai vacsora(?), de  meglepodesemre es elbambulasomat kovetoen atesett a labamon. Felsegitese utan elmondta, csak tancolni rohant. De mit er a tanc, ha mar a labamat sem tudja atlepni? – teszem hozza halkan…
    En vegigultem az egeszet, kozben probaltam megfejteni az onkritika nelkuli fiatalokat. Rajottem arra, hogy az anatomia olyasvalami, ami mindenkinek van, csak a noknek jobban all. “Mellesleg” a mely dekoltazsok juttattak erre a kovetkeztetesre, es az a megfejthetetlen itteni divat, ami sok eve tartja magat, alig takarva valamit a noi felsotesten. Szerencsenkre… A szomszedos asztalnal egy fiatal srac “buslakodott” a haverjaival, es ottletunk ket oraja alatt negy “pint-es” pohar fenekere nezett ra – sikeresen. Bevallom, a kibontakozo mi kis hazi versenyunket en nyertem, mert en tobbre neztem ra, de valahogy a pohare hidegen hagyott… Amugy a baratnoje hordta neki a sort. A fustot rossz angol szokaskent vagni lehetett, azt nem a dj., hanem a meghivottak pofekeltek ki, legnagyobb utalatomra.
     Amikor az oregek elfaradtak, hazaindulot fujtak. Joval ejfel utan indultunk vissza, utba ejtve, es leteve a kozelben lakokat, mikozben a kozepso ulessor fejedelmi kenyelmeben tespedve neztem ki – varosnezest mimelve – Manchester esti fenyeire: hol jobbra, hol balra. Maskepp biztosan elaludtam volna! Az egyik ilyen “vendegletevos” megallasnal, forgatokonyv szerepemnek megfeleloen hajtottam vissza az ulesemet, hogy utat engedjek a hatul ulok kiszallasahoz. Ha valaki hasznalt mar eleteben kis Polskit, az tudja, milyen erzes a hatso sorbol ujjaszuletni. Ez csak annyiban volt masabb, hogy a hely boseges volta miatt az ujjaszuletes itt elmaradt, vagy megis megtortent…?!
     Eppen a tulajdonosno edesanyja keszult hatulrol kiszallni, amikor – jol nevelt ferfi letemre – a kezemet nyujtottam neki. Csak a bizonytalan topogasat akartam haladossa tenni, de nem fogadta “beke jobbomat“! Ha nem, hat nem, akkor hagyom kiserletezni. Tudom, sokan orommel kaptak volna utana, de o lemondott rola. Az o dontese – gondoltam -, es akkorra vegervenyesen visszahuztam a kezem! Na, abban a pillanatban, amikor ezt meg megtoldottam egy hatralepessel, kezdett felem kapkodni! Mire ujbol felvettem volna a negy sorral feljebbi kiindulo allapotomat, o bizony addigra “visszaeso” lett. Mi egnek allt hajszallal, o labakkal  fekudt a belterben, es nekem eloszor a nevetes jutott az eszembe! De megvartam mig o kezdi, vallalva az “ aki utoljara nevet az lassu felfogasu “ mondas beigazolodasat!
     Azert persze egy kicsit megijedtem, mert tores is lehetett volna a zuhanasbol! A tortentek gorcsot okoztak nalam, – nevetogorcsot – aludni persze keptelen voltam ezek utan!
      Masnap feladatul kaptam a suto alapos szemrevetelezeset, vajon miert egette a tulajdonos- asszony foztjet, es magat le, a vendegek elott. Amig vizslattam a gombokat, kitartva a fozessel kapcsolatos velemenyem mellett, ertem hozza az egyik tekero gombhoz, ami – lass csodat – a kezemben maradt. Pillanatok alatt rajottem, hogy forditva volt felteve…

     Mindenki maskepp csinalja! Ki finoman, erzekkel, ki durvan legfokepp murvan.Van aki sportot uz belole, es van aki gunyT. Sokakat megnyugtat, mig masoknak bemutat, de masokat felizgat ha masokat ez nem izgat.  Egyikunk  tovig nyomja, masikunk meg nyomni sem meri. Aki a biztonsag hive, vedekezik. Gumit cserel. Masok csuszkalnak, es szamolnak – a kovetkezmenyekkel… Akadnak  szabalyokat tisztelok, es szabalyokkal bliccelok.
    Van aki hozzaoltozik, es kozben kivetkozik onmagabol. Ki alapban kalapban, lebbeno kendoben – szelloben, hasitott bor kesztyuben. Sportosan, kocosan. Uriasan, noiesen. Sokszor csak gorcsosen, gyakorlatlansagbol eredten – meredten.  Nezunk elore, hatra, melegben felre, szemunknek betevo falatot keresve  telre…!? Tenyleg igy vezetnenk? Ki tudja, de tapasztalataim azert vannak!
    A honi, balkani allapotokban szocializalodva, furcsa volt felvenni az angolok vezetesi kulturajat, ami – valljuk be – ezerszer humanusabb a mienknel, es biztonsagosabb. Toleransabb. Hagyomany tisztelo, es legfokepp gyalogos. Amikor meg csak kozeledtem a zebrahoz, mar figyeltek… Amikor fontolora vettem, atmenjek vagy sem, mar megalltak! Otthon ilyenkor meg a gazra helyezem a hangsulyt…
    Itt az eros autok a menok. Lattam egy osszeallitast a BBC-n, az angliai allapotokrol, amikor a gyalogolni mar keptelen nenikek, bacsikak 80-90 evesen, lazan vezetik a 2-300 loeros “nagyokat”,  es a riporter dobbenetere, eszuk agaban sincs felhagyni veluk.
     Bizonyara, a kocsi szemelyisegunk tukre, ki nem mondott tulajdonsagaink, elfojtott osztoneink, avagy csak izlesunk visszapillantoja. De akkor is! Akik itt a garazsukban latjak mindazt, amit otthon, sokan csak almaikban kepzelnek el, netan a valosagban, az ujjukra utve, (3 agu csillagot,  karikakat), es akkor meg ne is beszeljek arrol az aszfaltrol, amin itt a Por sche all meg… a Bugatti Veyron, Ferrari tarsasagaban…!  
    Tobb elmenyem van, ami szerintem  sosem kOp el. A tulajdonos no sok baratja kozul az egyik, veteran jarmuvek vasarlasaval, berbeadasaval, kolcsonzesevel foglalkozott. Megtudvan, mennyire szeretem az ilyen autokat, be is mutogatta oket, kerultunk veluk. Nem egyszer ulhettem igy Rolls Royce-ban, amit azon tul, hogy elotte csak fotokrol lathattam, es orok misztikum ovezett, hatalmas elmenykent eltem meg.
    Karacsony elotti hazaruccanasaim elott – is – volt alkalmam tesztelni az itteni vezetesi ratermettseget, ami – mivel csaladban marad –  konkretan a feleseget es ferjet erintette.
    Eloljaroban elmondanam, hogy a tulajdonos holgy sebesseg mamorarol itt legendak keringtek, ambar ugy sejtettem, azokat sokszor o maga krealta, a kulonbnel kulonb torteneteinek eloadasaval, gyanitottan kiszinezesevel. Mondtam is magamban, keszulodve a hazaindulashoz, majd csak kierunk valahogy a repterre, es elotte ugyis szoknom kell majd a sebesseget -mi massal nyugtatgat6tam magam.
    Egy teny, eleddig ritkan voltam utas a mas autojaban, mert tobbnyire vezetni szoktam. Tobb okbol. Ha mar az anyos ulest sem rolam neveztek el, akkor mit keressek ott, de ha neha-neha oda kenyszerultem, – hat “kenyszert ultem“. Plane a noi vezetoknel, akik a visszapillanto tukorbe is csak a sajat maguk kedveert neznek – smink, frizura rendben…? Ilyen elojelek utan, vigan mentem a bal egybe…
    Tipikus paras, hideg levegoju reggelbe hasitott az indulas ideje, amit rajtunk kivul csak a kocsi felejtett el. Benn ultunk mar a japanok egyik buszkesegeben, a Honda Legend-ben, de az anyira vedett bennunket, hogy letiltott minden beinditasi probalkozast. Alkalmi soforom mar minden gombot kiprobalt, olyanokat is, amelyekhez en a helyeben nem nyultam volna… Lassan izomlazam lett a sok ki-be szallastol, de a kocsi hajt6tatlan maradt. Utolso probalkozaskent – a riaszto ujboli elesiteset-oldasat kovetoen – zabot kaptak a lovak, es beroffent! Elindultunk. “Az osszes felesleges biztonsagi ovet magamra kapcsoltam”, mikozben nesztelenul suhantunk a meg pihizo varos utcain, keresve a  repterre vezeto autopalyat.
    A sok aktivalt gombnak koszonhetoen vegig jart valami, leginkabb az ablaktorlo, ami egy ido utan – kiszaradt gumihangjan – szova is tette! Mintha csak nekunk uzent volna : hulyek vagytok ti, hogy uresen jarattok…? Mert eso az nem volt, idestova par napja…!  Para viszont annal tobb, ami mar belulrol veszelyeztette a biztonsagos kilatast! Hiaba igazgatta szemuveget sofornom, es  dolt kozelebb a szelvedohoz, az egyre csak tejfeherebb lett. Magam is azza valtam, amikor vazolva a szukseges lepeseket, azt a valaszt kaptam, o semminek sem tudja a mukodeset, plane azt, hogy mit kell megnyomnia…Hiaba ez a ferfiak asztala!
    Mire eloleptetett  masodpilotava, normalizaltam  a helyzetet, csak egy valami maradt valtozatlan – a sebessegunk. Az autopalyan haladva, a sajat Simson mocimmal is megeloztem volna onmagunkat, igy nem ert varatlanul az osszes, bennunket elhagyo kocsik, teherautok, motorosok, biciklizok, gyalogosok, repulo rovarok… szama. Amelyik rovar -pechjere-  velunk szembe jott, annak mindnek atvillant valami az agyan. Leginkabb a fenekuk! Mi pedig semmitol sem zavartatva repesztettunk tovabb a belso savban…!
    A masodik karacsonyi repteri jaratom soforje a ferj lett, aki igazan jol, es balesetmentesen vezetett. Kozel a millio kilometerhez ez tagadhatatlanul erzekelheto volt. Tudtam, hogy valamire keszul, mert titokban tartott mindent, meg azt is, hogy o visz ki! Gyanus lett a kesztyu, amit elotte felhuzott, es a kocsi is, amivel beallitott. Egy Rolls Royce volt, amit meg nem lattam azt megelozoen. Abban minden mukodott, hihetetlen meltosaggal, fenseggel suhantunk a rozsafa boritasu belterben, ulve a meseszep bordo borfotelekben mikozben vegig azt kivantam, – allandositva az erzest – sose erjunk oda. Marmint a repterre. Probalkozasaim hasztalannak bizonyultak, arra vonatkozoan, hogy menjunk tovabb ezzel Magyarorszagra…Es meg mondja csak valaki, hogy nem a kocsi teszi az embert! Utkozben mindenki bennunket bamult, vajon kik ulhetnek benne, es gondolom sok paparazzi jart porul, amikor kiszalltam. Akkor meg nem ismertek…