„Kutyául érzem magam !” Ezen megállapításommal nincs is semmi baj addig, ameddig, ez a közmondás a négylábúak szürkeállományában formálódik meg. Ha már más fogalmazza meg, például a magyar honpolgár, akkor ennek inkább negatív kicsengése van – főleg így a választások utáni Magyarországon!
De menjek is gyorsan vissza Angliába, ahol a kutyatartás példaértékű. Sokszor találkozom boldog, kiegyensúlyozott lelkivilágú kutyákkal, nem beszélve arról a háromról, akiket szinte családtagként ismerek. Sajnos benn a házban, de erről nem ők tehetnek…
Jólétüknek számos oka van, hiszen a kutya sok esetben „gyerekpótló”, házőrző, és néha a gazdi jóságát meghálálandó szőnyegrepiszkító! A demokrácia jegyében , joguk van mindent használni, az én idegrendszeremet először a leülésnél tesztelték…Mire én kigondoltam, az egyik odapattant, mire meggondoltam magam, leugrott. Talán négyszer játszottuk el ezt, aztán ráültem… egy másik székre.
A kulináris élvezetekről nem is beszélve. A legjobb falatok, a legjobb időben! Boldog hétköznapok!
De van itt valami, ami igazán beárnyékolja a gondtalan férfi kutyalétet! Úgy esett, -kivételesen nem az esőre gondoltam- hogy a három fiú műtőasztalra került. Golyót találtak bennük… A férfiaknak belegondolni is rémes, mi következett az első „kapavágás” után, – keresztelő. El is neveztem őket : „boys without nuts-nak”! De mivel minden rosszban van valami jó, így látom , időmilliomosokká váltak a lemondott randik, az elmaradó chat-ek miatt. Így, az esténként addig használt angol randivonalon is megszüntethették tagságukat, majd ettől megkönnyebbülve, megtanultak egy lábon futni!
A történetem fintora pedig a műtét dátuma! Február 14. 2006 -Valentine’s day.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: