A szamokkal valo baratkozasom hamar kezdodott, es szakmai artalomkent mind a mai napig tart. Igy hat ki ne emlekezne a mondokak gyongyszemere, az ovonok “egyszeregyjere“, a “number van”-ra, amit -szerintem – azota sem sok masik tudott uberelni… Elarulom, az “egy, megerett a meggy“ – kezdeture gondolok, ahol most nem is a meggyfa hivoszavat emelnem ki, hiszen annak idejen alig vartam, hogy megmaszhassam az eres idejen – egy kis grimaszolasert.
Most, es azota is, csak az egyesre koncentralnek! Erre a paratlan kiindulo pontra, amihez annyi ertek, helyzet, emlekek, jok-rosszak kothetok. Elvitathatatlan a memoriankban neki szant kituntetett szerep, hiszen azok valahogy jobban elnek bennunk…!
Tisztaban vagyok azzal,mindenkinek mast jelent az egyes! A rossz tanulonak eppugy, mint a szulojenek. A tanar szemszoget nem vizsgalnam!
Igy vagyok en az elsovel is, legyen az az elso fog – ami soha nem jon vissza mar, ahogy az elso baratno a masodik utan. De ilyen emlekezetes volt az elso csok is, ami -kezdokent – persze csak a szamban olvadhatott el… Aki egyszer probalta az tudja, gyakorlat teszi a mestert, igy azt masik 5 kovette sebtiben, a ma mar sehol sem beszerezheto negercsokos dobozbol…
A repules is hasonlo elmenyeket general, foleg az elso, amolyan el nem felejthetoket, foleg ha utolagosan beszelhetunk rola, azaz tuleli az ember. Erre gyakorlatozni nem lehet, annak idejen a vizsgaszezonban sem tudtam olyan keveset tanulni, hogy sikeruljon… Igy maradt a sikeres repulestorteneti hatterbe revedes – hiszen tobbeknek sikerult mar!
Vegzetemhez, es Ferihegyhez kozeledven mas nem is juthatott akkor az eszembe, maximum a Wright fiverek , reszemrol meg a nekem tett igeret. Ha tulelem, le fogom ” to write ” ! (bocs)
Mindig a repules szerelmesenek vallottam magam – kivulallokent . Csodaltam a fejem felett elhuzo gepmadarakat, a beloluk sugarzo erot, a szepseget, amibol talan a stewardess-ek is merithetnek – sokunk oromere.
De amikor ott alltam egyszal magamban, az ismeretlentol, a soha nem probalttol valo felelmeimmel, gondolataimmal osszekuszaltan, erzelmileg felfokozott allapotomban, felpercenkent az oramra pillantva, akkor minden olyan tavolinak, lelassultnak tunt. A tulvilagbol – emlekszem – a hangosbemondo hozta vissza erzekszerveimet, kivaltkepp hangomat, gondolkodasomat, mely meg a bucsuzaskor elhagyott. ” Ket orat kesik a gep! ” volt a kulcsmondat ami rogton visszarepitett a valosagba! Ettol kezdve minden olyan siman ment, meg a verkeringesem is!
A negyes sorban ultem, ahonnan jo ralatasom volt a pilotafulkere. A “szek ramcsatolta magat”, es figyeltem a reszemrol rutinos utazoknak gondolt utasok technikait. Hatha elleshetek valamit. Volt aki “lezarta a szemhejat”, volt aki belepaszirozta magat az ulesbe – csak azert mert nem ra keszult – ,es volt aki mar alig varta tortenjen valami! Kozejuk tartozvan, leskelodtem en jobbra is balra is, es amikorra “a kapitany labat megsutotte a kuplung” nekilodultunk. Csodalatos erzes volt maga a gyorsulas, es elore dolve az sem akadalyozott meg abban, hogy reszese legyek fovarosunk miniaturizalodasanak! Aztan amikor a gep feneke vegleg visszatalalt a vizszinteshez, egyenranguva teve az utasokat, igazi mozdulatlansagban faltuk a kilometereket. A leszallas is viszonylag siman ment, bar neha varatlanul tobbet sullyedtunk, mint amennyit a kapitany akart! A felszallaskor megismert forgatokonyv ismetlodott meg.
Mivel a frissen eszmelok koze tartoztam, es majd elso lettem a leszallok kozul, ugy dontottem, nem en vezetnem az utanam kovetkezoket – felre… Igy arra vartam, valaki csak megeloz majd, aki nagyobb helyismerettel bir. Akadt is egy vallalkozo, igazi “bice-boca ember”. Angliaba erkezven, igy rogton megdontottek a mi kifacsart kozmondasunkat, miszerint: a santa embert is alig lehet itt utolerni… (!)
Azota rutinos utazova valtam, es az elsonek allitott tiszteletem jeleul, mindig a negyes sorba kerem a jegyeimet. Hiaba, ott lehet a legszebb fenykepeket kesziteni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: