Enni vagy nem enni! Ez itt a kerdes…

    Azt vajon vizsgalta mar valaki, hogy jobban esik-e  az etel, ha a gyonyoruen megteritett asztalon : porcelanok, draga evoeszkozok, kristalypoharak sorakoznak? Egyaltalan, segitik a kulinaris elvezetek beteljesuleset? Bizonyara igen, mert megosztja a figyelmet, es mivel a reszletekben rejlik az egesz, egy gyengebben sikerult etelt is feljavithat a “ korites”! Ahogy forditva is igaz.
     A kosztumos, arisztokraciat bemutato filmekben, tobbnyire mindig akad olyan resz, amikor taplalkoznak. Azon tul, hogy a cselekmeny nem arra a par percre van  kihegyezve – hacsak nem mergezes esete forog fenn – mindig elvezettel nezem. Egyfajta idoutazasnak fogom fel a reszleteket, letunt korok “allurjeinek”, szokasaianak, felidezeset latom bele a kepkockakba, az akkori kiszolgalo szemelyzet viselkedesevel egyutt.
    Kijovetelem utan – egy vacsora kapcsan – valami hasonlo, “mintha mar lattam volna” erzes keritett hatalmaba. Belelat6tam, ahogy az “old breakfast room”-nak nevezett helyisegben, megelevenedni, felepulni latszik a filmekben tobbszor megcsodaltt puccos teritek, az itt dolgozo Mavis keze-munkajanak koszonhetoen. Nem hagyhattam ki, de viccesnek velte az en “deep water” visszaforditasomat…
    O igazi “oreg butordarabnak” szamitott, aki – tekintve az itt eltoltott eveinek szamat – a tobbedik szalloda-tulajdonos szolgalataba szegodhetett. Eleinte jol is safarkodhatott a megszerzett tudasaval, de a nyugdijas eveihez kozeledven, hangsuly, es testsuly eltolodast csinalt – termeszetesen a munkaja terhere! Mi masba, a pletyibe fektette munkaidejenek legnagyobb reszet, amit itt  a szallodaban, meg amator szinjatszasaval egeszitett ki…! Mivel nem voltak kozos metszespontjaink, es jol allt neki, jokat szorakoztam az egeszen.
    Amikor megtudtam, az egyik meghivott resztvevoje leszek az ott elfogyasztando vacsoranak, majdhogynem zavarba jottem. Tudvan azt, hogy kulon iparag szakosodik, oktatja az ilyenkor szukseges, protokollok hasznalatat, illemek tudasat, es mint mindenben, ebben is a gyakorlat teszi a mestert, – csak a megerzeseimre szamithattam.
    A het szemelyre teritett ovalis asztal gyonyoruen mutatott a kandallo elott. A korulotte levo szekek mar vartak a rajuk helyet foglalokat, kremszinu, varrott huzatukkal,  az azzal azonos anyagbol, hatul megkotott “csokorral” osszefogottan, igazan jol mutattak.
    A vacsora elkesziteset a “foszervezo” tulajdonosno vallalta. Remeltem is, a meglevo -otthonrol hozott – ismereteimhez valami ujat tanulhatok majd az angol konyhamuveszetbol…  Az elso emeleten volt egy konyha, amit az ilyen “csaladi rendezvenyek” mellett megkaptam, azaz egyedulikent hasznalhattam. Amolyan “ipari volt itt minden,” legfokepp a gaztuzhely, ahol a legkisebb rozsa is nagyobb volt, mint a megszokott legnagyobb otthoni. Hat meg a langja! Egyszoval jellemezve: gyors!
Rend es tisztasag volt benn mindaddig, mig el nem kezdodtek a fozesi muveletek. A felhasznalt segedeszkozok szanaszet heveresenek kovetkezmenyekent, pacolt baranycomb kerult a sutobe, egy utott kopott vaslabasban. A szakacsno csak ugy ranezesbol, mar elore latta a puhulasahoz szukseges idot, es az ot orai teajara keszulve,  – beallitva a sutesi fokozatot- , magara hagyta…
     Teoriam szerint a jo szakacs azzal is(!)megtiszteli a keszitendo etelt, hogy idonkent ranez arra, ha mar nincs ott folyamatosan! A magam “haborgo” lelkiismeretebol fakadoan, en lattam el eme megfigyeloi folyamatot, de mire a szaggal egyutt -beavatkozast surgetve – ,vegkifejletkent megtalaltuk a “kuktat“, az bizony keso lett…! Edessegkent, Yorkshire pudding keszult, hasonlo forgatokonyvvel.
     A vacsorahoz elegansan oltoztem,  es a vendegekhez igazodva oltonyben jelentem meg.  Mivel az jol allt rajtam,  ennek koszonhetoen jol is neztem ki! Amikor vegre megerkeztek a vendegek, a tulajdonosno szulei, nagybatyja, nagynenje, a ferje, es a jelenlevo szereny szemelyem, a kotelezoen felteendo egeszsegugyi allapotfelmeres utan megallapitottuk, mindenki egeszseges, legfokepp ehes, es keszen all a vacsora elfogyasztasara…
     Igy kerult egyenesen a sutobol kivett, utott kopott vaslabassal asztalkozepre az elszenesedett baranycomb “emlekmas“,  az itt jellegzetes, felbevagott, hejaban megsutott, paprikakrembe martogatott krumplival,  mint koret kisereteben.
A belso tartasat, hitet vesztett pudding pedig azzal halalta meg a kedves felszeletelo kes hozzaereset, hogy ezernyi darabba repult szet – mergeben! Legalabb igy mindenkinek jutott a kove szaradt, szinten megegett remekmubol. Megrokonyodesemre, – rajtam kivul – mindenki dicserte a menut, de gyanitom, ez inkabb volt koszonheto a gyorsan felszivodo aperitifnek…
     Tekintve az asztaltarsasag osszetetelet, es legfokepp eletkorat, amit jelenletemmel “98 evre” tornasztam le, feledve a menu kudarcat, mindenki arra valtott amihez tenyleg ertett. En csak lestem a tulajdonosno be nem allo szajat, az ures, ertelmetlen csevejt, amit egyedul a ferje kezelt le helyenvaloan – elaludt rajta… Nekem csak a bologatasa tunt fel eloszor, de az mar az alvas helyeslese volt! Legalabb kialudta magat.
     Amikorra a borocska piros arcpirt, es melegseget adott, megkerestuk elveszni latszo egyensulyunkat, es felkerekedtunk az est masodik rendezvenyere, ahol remelhetoleg – vegre – mar mindenki bevacsorazhat. En eloszor hezitaltam meg, menjek vagy maradjak, de akkor egy oldallal rovidebb lennek most…   
Old timer jott ertunk soforostul, es hetonket lazan elnyelt belterebe. Kozepen volt egy konnyu mozdulattal le-fel hajthato ules – ahova ultem -, ami ugyan csokkentette a hatul ulok “tancteret”, de igy is nagyfoku kenyelemben, ringatozasban utaztunk vegig Manchester masik reszebe.
     A tulajdonosno keresztlanya lett 21 eves, es ha mast nem is, de azt itt mindig megunneplik Angliaban. Konnyu dolgom volt, mert a rendezvenynek helyet ado pub-ban – kiseroimen kivul – senkit sem ismertem. A rovid bemutatasomkor erkezo unnepeltet, es a vele tarto masik ket lany rokonat megpusziltam, de a “jo magyar szokastol elteroen” a harom helyett, -hirtelen otlettol vezerelten – kettot adtam. Ettol fuggetlenul a masodik mar nem ment konnyen, – de mivel magyar gyerek adta – hat beletorodtek…Kesobb kipuhatoltam az okokat, es feny derult arra, az idegeneknek csak egy jar! A baratoknak meg ketto. Hiaba, a magyar szokas ferfibaratabb!
     Nagy tomeg volt, zommel fiatalok, ismerosok. A dj. szolgaltatta zene is amolyan vegyes, de inkabb fiataloknak szolo volt, majd mindet ismertem. A jelzett oreghad ellenben hihetetlen modon megvaltozott! A hangos zenere ugy megfiatalodtak – zommel lelkiekben -, latni kellett volna, ahogy izegtek-mozogtak, vonaglottak a muzsika hallatan! Az egyik hirtelen ugy felpattant, gondoltam is, ilyen gyorsan meghajtotta volna a szallodai vacsora(?), de  meglepodesemre es elbambulasomat kovetoen atesett a labamon. Felsegitese utan elmondta, csak tancolni rohant. De mit er a tanc, ha mar a labamat sem tudja atlepni? – teszem hozza halkan…
    En vegigultem az egeszet, kozben probaltam megfejteni az onkritika nelkuli fiatalokat. Rajottem arra, hogy az anatomia olyasvalami, ami mindenkinek van, csak a noknek jobban all. “Mellesleg” a mely dekoltazsok juttattak erre a kovetkeztetesre, es az a megfejthetetlen itteni divat, ami sok eve tartja magat, alig takarva valamit a noi felsotesten. Szerencsenkre… A szomszedos asztalnal egy fiatal srac “buslakodott” a haverjaival, es ottletunk ket oraja alatt negy “pint-es” pohar fenekere nezett ra – sikeresen. Bevallom, a kibontakozo mi kis hazi versenyunket en nyertem, mert en tobbre neztem ra, de valahogy a pohare hidegen hagyott… Amugy a baratnoje hordta neki a sort. A fustot rossz angol szokaskent vagni lehetett, azt nem a dj., hanem a meghivottak pofekeltek ki, legnagyobb utalatomra.
     Amikor az oregek elfaradtak, hazaindulot fujtak. Joval ejfel utan indultunk vissza, utba ejtve, es leteve a kozelben lakokat, mikozben a kozepso ulessor fejedelmi kenyelmeben tespedve neztem ki – varosnezest mimelve – Manchester esti fenyeire: hol jobbra, hol balra. Maskepp biztosan elaludtam volna! Az egyik ilyen “vendegletevos” megallasnal, forgatokonyv szerepemnek megfeleloen hajtottam vissza az ulesemet, hogy utat engedjek a hatul ulok kiszallasahoz. Ha valaki hasznalt mar eleteben kis Polskit, az tudja, milyen erzes a hatso sorbol ujjaszuletni. Ez csak annyiban volt masabb, hogy a hely boseges volta miatt az ujjaszuletes itt elmaradt, vagy megis megtortent…?!
     Eppen a tulajdonosno edesanyja keszult hatulrol kiszallni, amikor – jol nevelt ferfi letemre – a kezemet nyujtottam neki. Csak a bizonytalan topogasat akartam haladossa tenni, de nem fogadta “beke jobbomat“! Ha nem, hat nem, akkor hagyom kiserletezni. Tudom, sokan orommel kaptak volna utana, de o lemondott rola. Az o dontese – gondoltam -, es akkorra vegervenyesen visszahuztam a kezem! Na, abban a pillanatban, amikor ezt meg megtoldottam egy hatralepessel, kezdett felem kapkodni! Mire ujbol felvettem volna a negy sorral feljebbi kiindulo allapotomat, o bizony addigra “visszaeso” lett. Mi egnek allt hajszallal, o labakkal  fekudt a belterben, es nekem eloszor a nevetes jutott az eszembe! De megvartam mig o kezdi, vallalva az “ aki utoljara nevet az lassu felfogasu “ mondas beigazolodasat!
     Azert persze egy kicsit megijedtem, mert tores is lehetett volna a zuhanasbol! A tortentek gorcsot okoztak nalam, – nevetogorcsot – aludni persze keptelen voltam ezek utan!
      Masnap feladatul kaptam a suto alapos szemrevetelezeset, vajon miert egette a tulajdonos- asszony foztjet, es magat le, a vendegek elott. Amig vizslattam a gombokat, kitartva a fozessel kapcsolatos velemenyem mellett, ertem hozza az egyik tekero gombhoz, ami – lass csodat – a kezemben maradt. Pillanatok alatt rajottem, hogy forditva volt felteve…