“Nyelv-esz…”

    Grof Szechenyi ota tudjuk, “Nyelveben el a nemzet!” A magam kitekert gondolkodasmodjaval csak annyival frissitenem, aktualizalnam eme mondast, hogy leginkabb a  “nyelvevel”! A szerencsesebbek akar adozhatnanak is utana, mikor foglalkozas-szeruen uzik ezt, de nem megsertve az elo beszed oreit, oket eppugy nyelveszeknek hivjak, mint azokat, akik ellenpoluskent a masik vegleleten alkotnak. A szovivokrol mar nem is beszelek!
   Nem hagyhatom ki Pista bacsit, aki a PIN kodok tudorakent, a nyelveszkedesnek egy egeszen sajatsagos formajat uzte a faluban. Gretsy Laszlo noha sosem hallott az oregrol, de a falu asszonyai annal inkabb! A falusi turizmus fellendulesen tul, mast is koszonhettek neki…Negativ hozomanykent a firkaszokat, akik alkalmi mentalistakent probaltak megfejeteni a szinfalak mogotti titkot! A falu fiatal ferfiainak 80 evesen is konkurenciat jelento Pista bacsi ilyenkor mindig csak sokat sejtetoen mosolygott, es kackias bajuszat podorgetve, hallgatta a neki szegezett faggatozasokat. A sokadik ilyen alkalomkor,- talan az izzaszto kerdeseknek is koszonhetoen -, elfeledkezve onmagarol, veletlenul, megnyalta a szemoldoket…
   A nyelv tehat fontos! A gimnaziumban – ahova jartam – probaltak is ezt minduntalan tudatositani. De egy olyan nyelvben, amit azon tul, hogy politikailag eldontve, kenyszerbol tanultunk, kellett tanulni, igen nehez volt oromet, plane doppingszert talalni! Raadasul a tanarnonk sem volt mar az a fiatal tipus! Hiaba no, az elottem allo negativumokat mar az altalanos iskolaban is elore erezhettem, hiszen a vinnyettara eloszor az “O rossz” felirattal keszultem!
   Emlekszem meg az erettsegin kihuzott magasroptu parbeszedemre is. Ket atlagos magyar fiatal setalgatott onfeledten, amikor elebuk lepett egy kulfoldi turista! A szegenyes fantaziaju parbeszediro, a “ penzt vagy eletet” helyett utbaigazitast adott, kert a talan “japan turista(?)” szajabol, persze a fiatalok meg sem mukkantak. Vagy ot nyelven ismetlodott meg a kerdes,- mindhiaba! A csattano szerint a fiatalok egyike, nyolc napon belul gyogyulo lelkiismeret furdalast kapott, miszerint azert is kellett volna nyelveket tanulni, hogy tudjanak segiteni! A masik valasz gazdaja szerint: “mit ert az ot nyelv, ha meg igy sem ertettek meg egymast… “!
   A szallodai szamitogepes “note-om” szerint, az elkovetkezendo ket napban a vendegek elott kellett felkelnem, minek kovetkezmenyekent recepciossa valhattam! Ez azon ritka, tervezett alkalmak egyike volt, amikor elore keszulhettem fel a feladataimra, es nem menet kozben ertesultem a: ki tudja hol levo, harmadfoku munkaundorban szenvedo, igy a munkajabol kimarado, recepciora beosztott, tobbnyire pakisztani csaj nemleterol, egy, a szemelyzetet kereso, korankelo vendegtol…
   Amugy a kollegakkal igen jol egyutt lehetett dolgozni – verbalisan. Ha a tettekre kerult a sor, akkor azonnali izomgyengeseg lett urra rajtuk, mindig nehezen indultak el, eppen ezert ritkan is vallaltak az ezzel jaro kockazatot! Jellemzoen mindig a masikra, a valtotarsra mutogattak, amiben igazolni is lattam a csoportmunka lenyeget: ”miszerint mindig van kit hibaztatni!”  Es tobbnyire nekem – mint egyszemelyes hallgatosagnak – mondtak el serelmeiket. En jokat mosolyogtam az egeszen, es halat adtam az egnek, hogy az egyszemelyes “handyman” munkakoromet nem kellett megosztanom massal, es csak a tulajdonosno fele tartoztam jelentesi kotelezettseggel!  Egy teny, az altalam semmire sem tartott szofa is hozzajarulhatott az elkenyelmesedesukhoz, mert abbol aztan alig tudtak felallni…Igy aztan hol ulve aludtak el a vendegek szamara fenntartott uloalkalmatossagban, hol fekve. Az igazsaghoz hozzatartozik, hogy neha, direkt a fraszt hoztam rajuk a hirtelen zajkelteseimmel, bekoszoneseimmel, de szegyenszemre az is elofordult, hogy a vendegek “ebresztoztek”!   
   Estenkent, szabadidomben tobbszor eltem azzal a lehetoseggel, hogy kihasznaljam a recepcios szamitogep nyujtotta angliai savszelesseget, ugymint internetezes, es a hely adottsagai okan, jarulekos tevekenysegkent, mindig volt alkalmam latni a varhato vendegforgalmat, az eppen erkezoket eppugy, mint a manchesteri ejszakaba kiugrokat, elmenoket. A szobafoglalasi lista szerint azt is lattam, hogy a keso esti repulojarattal egy ukran uriembernek kell majd erkeznie…Gondoltam is, holnap nyilvan talalkozom majd vele, hiszen en “nyitom” a hotelt!
   Reggelre frissen, nyitott szemmel ebredtem, amelyet mar eleve jo elojelnek veltem a nap tovabbi folytatasahoz. A hidegvizes cicamosdasnak hala, meg nagyobb lett – a szemmeretem – ami nehanapjan, a hasonlo esetekben megjeleno szemem alatti borondoket, – jotekonyan – kistaskava amortizalta… Ennyi pozitivum utan, a hotel egeszere kiterjedo riaszto rendszert is konnyeden hatastalanithattam, engem nem fenyegetett az a veszely, – volt ra pelda – hogy figyelmetlensegbol, avagy szorakozottsagbol hibas “feloldo kodot” gepeljek be.  Es attol sem kellett tartanom, hogy varatlanul, az elso latogatot a rendorkapitanysagrol fogadjam, mikozben az egesz fout lakoit “kellemes szirenahangra” ebresztem fel…A csendben bejelzo riaszto altal…
A rutinszeru feladatok utan frissitettem a szallodai szoftverunket, minek kovetkezmenyekent latom am, a vart vendeg szobafoglalasa valamiert nem tortent meg…Volt mar ilyen, de sokat nem morfondiroztam a dolgon, mivel kicentizett programpontkent, mennem kellett varazsolni: reggelit.
   Itt sejtelmes szohasznalattal elve, “continental breakfast”-nek hivtak azt, amit a vendegek reggeli gyanant elfogyaszthattak, de velemenyem szerint, ebbol csak annyi kaloriat hasznositott szervezetuk, amivel eppenhogy elertek a szallodai parkoloban levo kocsijukat. Sokan nem is eltek a felkinalt “energia bombaval” inkabb a tea, kave ivaszatara szavaztak. Szo se rola, alig gyoztem potolni!
   Kisvartatva egy meltosagteljes, fekete Mercedes gurult be a szalloda fobejarati ajtaja ele, amelyet a szabadsagarol visszatero reggeli Nap nyujtozkodo sugarai megjobban kiemeltek. A szinten fekete, XXL-es oltonyt viselo ferfi-sofor bebocsatasat kovetoen, rogton a lenyegre tert, az ukran uriember felol erdeklodott!
   Kicsit amolyan  déjà vu erzes lett urra rajtam, amelyhez gondolatban, a rendszervaltas kori Magyarorszagara tertem vissza. Felsofoku tanulmanyaim szinhelyen, Szegeden eppen a buszra vartam egy hetvegi hazaruccanasomat kovetoen, amikor az mindent akart, csak jonni nem! Keso oszi, esore hajlo este volt akkor, amikor egyeduli kitartokent, egyszal magamban szobroztam a Rokusi megalloban. Autoforgalom is keves volt, az az egy is ami jott, pont elottem allt meg! De meg hogy! Mar maga a fordulat is meglepo volt, mellyel a szemkozti forgalmi savbol elibem kormanyoztak Ladajukat, hova tovabb az a gyorsasag is, ahogyan kiugrottak a kocsijukbol es korbealltak! Negyen voltak. Negy, a tengelyterhelesre potencialis veszelyt jelento, valtomes nelkuli sulyos egyeniseg… A csorgo vezermulancon tul emlekszem meg a rendszamra de legfokepp az en szamra, ami az ukran felsegjel  lattan rogton lehuzta a rolot! A huzatmentesse valo hangszalaimmal, ilyen “intellektualis korben”, igen-igen nehezemre esett a megszolalas, mentsegemul szoljon, a magyar sem izlett volna!
   Pedig oroszbol kemeny kikepzest kaptunk. Az elso szintfelmero dolgozat utan, meg fennhangon emlitette nevemet a tanarno, es legalabb azzal a hangerovel folytatva kerdezte meg: “Mit keresek en itt?!” A felvetes ertelme csak akkor vilaglott ki igazan, amikor a ket, csoportba bontast kovetoen, megtortent a keresztelo. Igy lett az elso csoportbol “betufelismero”! Jomagam, ezek utan kulonbejaratu feladatokat kaptam, es mentseget az oralatogatasok alol.
   Persze a zarovizsga sikeres meglete mindenkinek erdeke volt. Csoporttarsaim meg ugy ahogy vettek az irasbeli akadalyait, de a szobeli tetelek kidolgozasaba mar beleszolt a “szivat” mellett, a huzat! Kivancsi termeszetunk gatolta meg az elso vizsgazo kor nyugodt, nyitott ablakos tetelkidolgozasat. Miert? Mert mi,“masodik korosok” benyitottunk a folyosorol – amugy veletlent adva a tudatossagnak, es biztatast a sapadt arcuaknak  – amivel egyedul az asztalra kitelepitett segedeszkozok, papirfecnik eltek csak…Azonnal levegobe emelkedtek ahogyan az “elfogo vadasz” kezek is, aztan kemeny foldharc kovetkezett – a lathatatlansaggal, es a tulelessel karoltve! A mindaddig csak magaval foglalkozo, es eppen felnezo tanarnonek az tunt fel, hogy senki nem ul a szekeken…Igyhat elindult letszamkeresobe, de hamar megtalalta az asztalok alatt gyujtogeto eletmodot folytato hazardoroket!
   Ahogyan a Debrecent kereso Ladasokat is utba tudtam igazitani az altalam eleddig soha nem hasznalt hanszinemmel, ugy az idokozben a recepcios asztalhoz ero vendegemnek is eloadtam Mr. Lukin hianyat! Meg meg is mutattam az aktualis vendeglistat, forditva egyet a monitoron, arra gondolva, netan mas neven jelentkezett be, avagy igy kikuszobolhetem a kiejtesbeli elhallasomat, de ez sem vezetett eredmenyre! Szambaveve a szobajoheto manchesteri szallodak sokszinuseget es valasztekat, roviden atbeszeltuk az eselyesebbeket, majd bucsuzoul sok sikert kivantam a vendeg megtalalasahoz! Kicsit olyannak ereztem az egeszet, mint ahogy anno, rovid, tomor utmutatasom alapjan – “47-es ut” – utnak inditottam a Ladasokat, akik talan koszonet keppen – azota is engem keresnek…   
   Telt mult a delelottbe atnyulo reggel, mialatt az angol tea tovabbra sem veszitette el nepszeruseget, hovatovabb hazi versenyt vivott a kaveval, de a hozzavalo tej vesztere. Potolnom kellett a raktarkeszletbol. Kis idore hatrahagyva az onellato, reggelizo vendegeket, meglatogattam a hutokamrat. Visszajove, mar osszefutottam az idokozben megerkezett fonokasszonnyal is, akit megnyugvassal toltott el a tudat, az o teajaba friss tej kerul majd! Kedvenc szofajaban helyet foglalva, eppen a reggel tortentek kerek beszamolojat kanyarintottam elebe, amikor az altalam egyszer mar latott gepjarmu kitarto soforje hasonlokeppen tett – kezeugyeben a kormannyal. Az esemenyek felgyorsultak!
Meg a fobejarathoz sem ert, amikor a szobakbol lejovo vendegek kozott megjelent az elveszettnek hitt “tu”- Manchesterbol, Mr. Lukin megszemelyesiteseben. A sofor felol erdeklodott…
   “Minden jo, ha a vege jo“- tartja a mondas. Az onhibamon kivul “megvezetett driver” ujfent ott allt kinyitott kocsi ajtajaval, jomagam pedig a tortentek okan, szolidaritast vallalva: “nyitott roloval”!  Azon meg mar vegkepp nem csodalkoztam, hogy a vendegunk elso, itt eltoltott ejszakaja utan, – meg mielott vegleg hatrahagyhatta volna  “mozgalmas reggelt atelt” szallodankat -, haborgo lelkiismeretem kesze-kuszasagaban, jol hallhatoan megszolaltam: “BugyZdarov“!  De minek?!