A termeszet ujfent bokezu volt akkor, amikor az alap genetikankra, tulajdonsagokat, jellemzoket osztogatott, mar ha eppen nem szorzas vagy kivonas lett e muvelet vege. Azt, hogy az egyenek szintjen igy megjeleno jellegzetessegek mennyire vetithetok ki hatvanyozottan egy nemzet teljes egeszere, es egyaltalan, ezaltal mennyire valnak az adott orszag velt vagy valos jellemzojeve, nem ertekelnem tul! De ha szemelyes tapasztalasaimat, elmenyeimet hazai onismerettel, amolyan “magyar vaganysaggal” vegyitettem, akkor erdekes, elgondolkodtato helyzetek adodtak.
Mar az elso, soha nem feledheto repulos kiutazasomkor tetten erhetoek voltak a kulonbsegek. Termeszetesen a nyelviekre (is) gondolok, mert honfitarsaim, az ereszkedes tulelese, es a “nehogy man a szomszedom megelozzon leszallaskor…” felett erzett “diadalittas aggodalomtol” es latens versenyhelyzettol vezerelve majd mindenki kikapcsolta a biztonsagi ovet, es nyomban taskavadaszatba kezdtek – persze, mondanom sem kell, javaban gurultunk meg(!) a leszallopalyan. Az addig semleges, velunk egyutt utazo angolok ereiben – latva a sietos “homo hungaricusokat” – tovabb hult a ver, amit a stewardesseknel kialakult magas vernyomas sem kompenzalt. Pedig tenyleg aranyosak, tetszetosek voltak – mindaddig! Mire elmutogattak szegenyek az ilyenkor betartandot, mar javaban alltunk,- marmint a gep… Ha valakiben felmerulne a kerdes, vajon hanyadikkent szallhattam le eme kis kozjatek utan, elarulom, boven dobogos voltam!
A sorbanallas amugy nem angol talalmany. Ausztriaban is volt szerencsem ezt megtapasztalni, bar itt a szerencse inkabb maganak a helyzet megoldasahoz kellett, ami a lehetetlen elkepzelesehez volt koszonheto!
Ha mar egy jo ruhaert is erdemes celba venni a “sogorokat”, az arkulonbsegek okan, hat biz mi megceloztuk! Ahogy azt a csotores elkerulesere, a piszoarral is megtettuk, az egyik bevasarlo kozpontban, igy immar sokkal konnyedebben beszelgethettunk unokatestveremmel, varva a harmadik bennlevot. Eppen a folyosoi falat tamasztjuk egyensulyunk megtartasa vegett, mikor mogenk allt egy ferfi. Magas ivu beszelgetes nem volt kozottunk, addigi elmenyeink rovid szalagcimei kerultek szoba, mint peldaul a: – “mennyit engedtek a felebol” , “avagy te is lattad azt a mellesleg osztrak macat…?” A mogottunk leparkolt ferfival pedig ugy voltunk, ha hallgatozni akar, hat tegye. Biztosan erdekelte, mert egy tapodtat sem mozdult. Amikor mar kezdett feszelyezni bennunket a jelenlete, egyre tobbszor neztunk ra. Eleinte ugy tunt nem zavarja, de aztan hathatott a szemmel veres, mert egyre izgatottabb lett. Kesobb sajatos koreografiat vitt bele addigi mozdulatlansagaba, ami amolyan “felvideki szoruloshoz” hasonlitott! A verejtekezeset sem ertettuk igazan, ahogyan a vorosbe hajlo fejet sem. Aztan egy hirtelen jott sejtesemnek – “mi van ha o azt hiszi…” – koszonhetoen elarultam, a mi sorunk nem a wc-re var… Meg ki sem tettem mondatom vegere a pontot, mire osszeszoritott fogai kozul valami erthetetlen mormolas hagyta el az addigra inkabb remegosse valo hangkepzo szerveit – mi koszonomnek veltuk – , majd meg bekapcsolt blokkolasgatlojaval egyszeruen, de annal gyorsabban tunt el a latomezonkbol…Talalgattuk is, vajon a perisztaltika gyozott?
Barmerre is jartam itt, akar a bevasarlasaimat, hivatalos dolgaimat intezve, a sorbanallassal -mint kidobott ido – minduntalan szamolnom kellett. Eleinte furcsa volt az allokepessegem ilyeten tesztelese, de az ugyentezes intimitasa, szemelyessege boven megerte ezt. A varakozo ugyfelek szamara jelzett vegso tartozkodasi vonalat pedig mindenki, mindenkor zokszo nelkul betartotta, amolyan intelligencia tesztnek is felfoghato volt az egesz. Majd szolitottak bennunket. “Next please…”
Ilyenkor vegyes erzelmekkel gondoltam vissza mindazon megkopott allami vallalati elmenyeimre, amikor meg a havi keresetek kifizetese nyilvanos volt, de legfokepp keves! Es zommel a hazi penztarhoz kothetok. Emlekszem, az alairashoz keszulodest, annak esetleges buntetojogi kovetkezmenyeit, megfontolasat, a dolgozok reszerol mindig megelozte egy kis ideig tarto hezitalas, amit alcakent, gyors kemkedesre, memorizalasra hasznaltak fel. Ilyenkor koppintottak le, a fizetesi jegyzekben korulottuk, egy-ugyanazon lapon levok, netan vezetoik kereseti adatait. Erre kulon iparag epult, a “ki mit latott-hallott halozat” onkenteseibol! Mindig akadt kiserom nekem is, de azok valahogy jobban oregedtek! Ilyenkor tobben, a penztarosno jol hallhatoan hangsulyozott penzszamolasara figyeltek csak oda, aztan, mielott az tullendulhetett volna egy ponton, rendszerint belefolytottam a szot…!
Nem ugy, mint abba a kedves postai alkalmazottba, akinek veleszuletett kivancsisaga bizonyara meghatarozhatta palyaorientaciojat is! Egy sima csekkfeladas napi rutinnak tuno muveletei mellett, jutott ideje a hovatartozasom felol is erdeklodni, amit abszolute nem tolakodoan tett meg. Beszelgetni keztunk. Noha a fel postat nem akarta felajanlani, de a telefonkartyak kinalta lehetosegeket feletteb favorizalta – nekem. Reszben ennek is koszonhettem, hogy megszabadultam a “magyar roaming” kinalta, elegge arcpirito szamlak tovabbi keletkezesetol, es ahhoz kepest nevetseges aron, viszont megdobbentoen tisztan tudtam beszelni az otthoniakkal. Ez a kezdetek kezdetere volt jellemzo, a kesobbiekben egyeb, az itteni szamitastechnika altal kinalt – igen szerteagazo – lehetosegekkel eltem.
A hetvegeimet, kivaltkepp a szombati napra eso, tobbnyire esos szabadnapjaimat csaszkalassal, amolyan feltoltodes szeru celzattal toltottem el, arra gondolva, mi lesz, “ ha en ezt a klubban egyszer elmeselem…?! “ Hogy a mesem is hosszu legyen, rendszerint gyaloglassal kezdtem, es mivel ez a sport itt annyira nem nepszeru -kiveve ha a kutya szuksegletei kenyszeritik ki ezt a mindig raero gazditol- szabad volt a palya, akarom irni, a jarda! Ha netan megis kutya setaltatta gazdival talalkoztam, rendszerint jo elore felrealltam, amit a negylabu ugyanugy megkoszont, mint a vele egyutt mosolygo es szinten megallo setaltatott.
Mivel azert az esetek nagy szazalekaban, tobbnyire egyeduli gyalogoskent koptattam az egyebkent, lehetosegkent masoknak is fennallo jardat, talcan kinaltam fel magam, a GPS-el nem rendelkezo autosoknak. Jottek is rendesen, valahogy mindegyik “utinformistat” latott bennem! Foleg az elejen volt ez erdekes, amikor meg magam sem tudtam hol jarok, nemhogy a kocsiban ulok… “De a vak vezet vilagtalant” mondas is ertelmet nyert, amikor igaz messzebbrol, de jol lathatoan vettem eszre azt a feher botos bacsit, aki neha “atkolbaszolt” az en haladasi savomba, azaz inkabb velem szembe jott mint a mellettem levoben. Hiaba, az angliai gyalogosok – miert is ne – szinten a balos kozlekedest alkalmazzak. Az oreg ur, a “lassan jarj, tovabb elsz” elvnek megfeleloen, folyamatosan imbolyogva haladt, mint aki maga sem tudja merre menjen igazan, de valojaban az elotte levo akadalyokat kereste. Finoman tapogatozott, es ha valami szokatlant erzekelt a botjaval, azt kikerulve haladt tovabb. Volt is mit. Hiszen az ut ezen szakaszat, a jardat hatalmas platanfak szabdaltak, es neheziteskent pont az altala is hasznalt savba estek. Magamban fogadasokat is kotottem, melyiknek fog nekimenni, de a faknak azert nem drukkoltam! Ellenben azon nyomban sietosebbre vettem a lepteimet, amikor latom am, megelegelve a vele szembe meno fak hadat, egyszeruen lelepett. Eloszor a fure, majd a padka fele veve az iranyt, az ut tuloldalat pecezte ki uticeljakent! Mar a padka szelen egyensulyozott, mint valami koteltancos, mikozben arra gondoltam, ha a botjaval tovabbra is igy tapogatja a nagy semmit, es ettol felbatorodik, konnyeden tovabblep – a kocsik koze! De attol a gondolatomtol sem szabadultam, minel kozelebb erek, annal kozelebbrol latom majd a felkenodeset. Futottam! A vele ellenkezo iranyt legyozte a fele vezeto! A magyar reality-n felnott szememnek pedig furcsa volt az angol autovezetok viselkedese, mert ahogy erzekeltek a helyzetet, rogton megalltak, hamarabb mint odaerhettem, es a meg mindig botjaval kalimpalo uriembernek igy – meg eleteben – felajanlhattam a segitsegemet. Belemkarolt es lassan de biztosan, mikozben teljesen lebenitottuk a fout forgalmat, atkisertem a szemkozti oldalra. Egy duda sem szolalt meg! Nem gyozott halalkodni, es a dicsero szavait – amivel nem fukarkodott -, felajanlottam a magyar nepnek! Lett egy jo napom!
Amin amugy meglepodtem, tudta, hogy szemben van egy buszmegallo. Valoban volt, nyilvan kiszamolta, kitapogatta a kepessegeivel! Hiaba, ezek letezo kinevelodo adottsagok, es mindaddig mukodnek is, mig hiba nem csuszik a szamitasba. Ahogy annal az egyetemi tanaromnal, aki eloadasait allando, tanarasztal melletti jarkalassal, csukott szemmel tartott meg. De meg hogy! Mielott nekiment volna a falnak, visszafordult, es az atellenes, masik oldalt kisertette – hasonlokeppen…Ez igy ment eveken keresztul! Mignem, a terem nyitott ajtaja, egybe nem esett a csibeszseggel, hovatovabb a tanari asztallal! Persze a teremajto sem magatol nyilott ki, de az sem volt bekalkulalva, hogy a tanar ur elrontja majd a szamolast. A trukkje az egyszeru utem volt. Mar az asztalon, utemhelyesen koppintgatott kezeivel, es amikorra elfogyott az asztal, tudta, hogy hanyat lephet tovabb a falig! Ezt tevesztette el, mert tobbet lepve, kinn talalta magat a folyoson…Akik lattak es hallottak a lepcsohazi visszhangot, rogton fel is jegyeztek! De legfokepp, az addig soha nem latott mereture nyilott szemeket…!
Az autosok tajekoztatasaba egyebkent egeszen jol belejottem. Sokfele jartam, megtanultam a fobb utak neveit, es ha netan felretajekoztattam volna oket, tudtam, a sziget miatt messzire nem juthatnak…
Lett terkepem, es aztan kiprobaltam a “beszelo zsebet” is! Hiaba, a ferj minden technikai kutyukre kaphato volt, mi tobb vevo, es amint megjelent valami egetvero ujdonsag, azzal en elobb utobb talalkoztam – naluk. Kaptam is toluk egy navigacios rendszerrel tuningolt telefont, es gondoltam, kiprobalom azt bevasarlas kozben. “Voltak azert hianyossagai, mert a tejfolt magamnak kellett felfedeznem a Tesco polcain, tobbszori utvonal ujraterveztetes utan, es ezen meg Schwarzenegger hangja sem segitett!“ De az ismeretlen utcak elott jol jott a megszolalo zseb, es tobbnyire helyretett a kovetendo utvonalat illetoen. Ha pedig tetszett a hely, mast se mondtunk: “ I`ll be back!”
Kedvencem megis a Manchesteri metro lett. Egyeduli erdekessegkent csak a fold felett kozlekedett, neha magasvasuti magassagokba emelkedve, de a gyors, nagy tavolsagok lekuzdesehez idealis volt. A jegy nelkuli utazast itt nem probaltam – azert ez is a korral jar -, ambar voltam olyan jaraton, hogy az ellenorok latvanya majd uresse tette a kocsikat.
Bezzeg otthon, elofordult az ilyesmi! Eppen egy evfolyamtalalkozora szolo meghivoval, a regi szep idok leporolt, eme tisztes alkalomra ujbol eloasott emlekeivel a fejemben erkeztem meg a Szegedi-Nagyallomasra, vonattal. A kilencvenes evek kozepere mar boven emelkedesnek indultak a villamosjegyek(is), igy az idokozben Budapestrol megerkezett csoporttarsammal egyutt, a legnagyobb nyugalommal szalltunk fel a villanyosra – termeszetesen jegy nelkul. A Boldogasszony sugaruton, a nevadorol atszallt jokedvunkkel, vegig egymast szivattuk, – hangosan – az “itt van az ellenor” szoveggel, de ennek az lett az eredmenye, mikor mar tenylegesen ott allt, akkor sem hittuk el – az igazinak! Pedig o rogton atvette az iranyitast, szot kert, annak ellenere, hogy mi nem adtuk meg neki! A tobbi jegy nelkul utazo lassan fellelegzett. Ugy voltak vele, amig velunk foglalkozik, nem foglalkozik veluk, de csendben azert elkezdodott a helyezkedes – az ajtoknal sancolas, a lepcsokon ujkori honfoglalas.
En az ellenor tobbedszeri felszolitasara probaltam azert menteni a menthetot, es elohuztam azt a feltve orzott villamosjegyemet, amit a legvegsokre, es foleg az ilyen kiveteles helyzetekre tartogattam! Jelzem a gyujtok mar-mar muzeumi darabkent tartottak szamon a nalam levo hasonlokat, mivel arra meg 8 Ft.-ot nyomtattak! Ez vegleg kiverte a biztositekot. Foleg ugy, hogy nem is lyukasztottam ki! Ezutan maradek ketsegunk is elszallt az ellenor humorerzeke felol, a gyors diagnozist, a kiabalo EKG gorbejebol, az egyre erosebben izzo fejbol, es a benne forgolodo ket szembol vontuk le! Igy azutan felalltunk, es ketfele valva az amugy dugig tomott villamos ajtajai fele indultunk. Megallo az nem jott, igy a lelkes ellenor eloszor meg hezitalt, melyikonket valassza, de a haverom mellett dontott! Egyeduli jo donteset, tovabbi rosszakkal tetezte meg, mivel annak borkabatjaba kapaszkodva, nemhogy visszahuzni nem tudta, hanem mint selyem sal a szelben, magatehetetlenul lobogott utana vegig, a villamosajto fele vezeto vegelethatatlan uton. Az idokozben megkerult megalloba is hasonloan szalltak le, es a ket fejnyi kulonbseg ellenere is bizott onmagaban, mert folyamatosan rendorert fohaszkodott! A masik vaganyon erkezo villamos ablakaibol a tomeg amugy egykent biztositott bennunket a tamogatasarol, es otleteket adtak a folytatast illetoen. Nem eltunk vissza testi folenyunkkel, inkabb az atletikaival, igy egy kis futas utan a “ Dugo teren” pihentunk meg. A Napsugar aruhaz elotti folyoson korzozva pedig ott folytattuk, ahol nemreg abbahagytuk: egymas ujboli ugratasaval, “az itt van az ellenor” felkialtasokkal! Eppen mondom is neki a legujabbat, hogy itt van mogottunk, mire nagy nehezen vette a faradtsagot, hogy visszanezzen! Nem kellett volna! Ha van olyan amikor ket szerelmes par egymas szemebe reved, akkor konnyebben el tudja kepzelni az olvasom is, milyen az amikor ket haragos, es egymasnak tartozo… Egyszeruen magunk sem hittuk el, hogy ez megtortenhet, es letezhet az ellenori torzsfejlodesnek egy olyan kiugro valfaja, akik hivatasukat olyan fokon, es hevvel vegzik, mint a szoban forgo – szemu!
Szerintem ennyi ev tavlatabol, a hataskori tullepest vegzo ellenornek, elete portfoliojanak rendezgetese kozben meg biztosan eszebe jutunk, netan velunk almodik, es almabol az “itt vannak!; rendorok!; fogjak meg!“ belso szivhangokra felriadva, meg mindig elonti a – remelem mar csak a megnyugvas, hogy mindez csak egy rosszul kivitelezett valosag volt!
Az ido kereket a jelenbe forditva vissza, a mostansag aktualis jegyvasarlasaimhoz vezeto elhatarozast lezartnak tekintem, de ehhez kellettek a regmulttal kapcsolatos elmeny-toredekek, “hu-mor-zsak”! Es valljuk be, nem futok mar olyan jol!
Eppen a fentiek miatt is, sokadik kedvenc metros utazasomhoz keszulodven, – a szokasos Manchester belvarosi szemlegeltetesemhez -, az elso dolgom a jegyautomatahoz vezetett. Tudtam, hogy apropenz nelkul jottem el, de arra gondoltam, a papirpenzt is valto geppel nem lehet majd bajom. Lett! Ahogy masnak is. Igy a frissen erkezokben, minden poruljart, potencialis, ket labon jaro, mozgo penzvaltot latott. En is odamentem egy parhoz, de a legnagyobb sajnalatukra sem tudtak segiteni, pedig akartak. Aztan talaltam egy csaladot, akik noha nem tudtak felvaltani az 5£-osomat, de rameroltettek a jegy 3 Fontjat, hogy fogadjam el! Kellemetlenul ereztem magam, mert mennel inkabb probaltam visszautasitani az effele cseret, ok annal jobban eroskodtek! A ferj szerint, vegyem ugy, hogy meghivott egy sorre! Elfogadtam! Ambar sebtiben en is visszahivhattam volna ot egy meg dragabb sorre, a papirpenzem odaadasaval…Hiaba, itt igy nezne ki egy virtualis sorozes!
Es latva a jo nagy atlag kozlekedesi szokasait, moraljat, az ajtocsukodas elott, beszallaskor elfelejtettem tolongani, meg akkor sem, ha az en helycsinalasom eredmenyekent vagy ot ujabb hely teremtodott volna…Elviseltem, – no eleinte nem ment konyen – ha az orrom elott csukodott be az ajto, mert az elottem levok kenyelmesen, egymasra vigyazva szalltak fel, es tudtak, mindjart itt a kovetkezo jarat. Egyszoval szocializalodtam. Csendben, eszrevetlenul valtam reszeseve annak a kulturalt kozlekedesi rendszernek, aminek az emberi reszet csak magunkon kerhetjuk szamon, es amelyben egyre jobb volt utasnak lenni! Mert valahol el kell kezdeni, es ha mar mas elkezdte, a legkevesebb, hogy alkalmazkodunk hozza!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: